DRS, EPR, GTIN, PPWR meg a szesz
A szeszesital-iparban érintett hazai gyártó és kereskedő vállalkozások aktuális problémáiról Nagy Andrással, a gyártókat, alapanyaggyártókat és importőröket tömörítő Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatójával beszélgettünk.
A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.

Nagy András
igazgató
Magyar Szeszipari
Szövetség és Terméktanács
A szakma részéről szeptember végén már feszült várakozás előzte meg a DRS, azaz a – 2024. január 1-től induló – kötelező visszaváltási rendszer szabályozásáról szóló rendelet nyilvánosságra kerülését – mondta el Nagy András –, amely október 4-én jelent meg. Szövetségünk a többi italgyártó és a kereskedelmi szervezettel együtt javasolta az indulástól számított legalább 6 hónapnyi átmeneti idő biztosítását; már ennyi is esélyt ad arra, hogy a piac minden érintett szereplője – a gyártók, kereskedők, sőt, maga a MOHU Zrt. is – fel tudjon készülni az átállásra.
A nehézséget talán inkább az okozhatja, hogy minden szereplőnek mindent „egyszerre” kell csinálnia: gondoljunk csak például a visszaváltó-automaták telepítésére a kiskereskedőknél, vagy arra, hogy minden gyártónak egyszerre kell címkeváltásról gondoskodnia. Bár még mindig van néhány kisebb jelentőségű nyitott kérdés, és információink szerint decemberben lesz még társadalmi egyeztetés ezek megoldása előtt, de a jogszabály eredeti tervezetéből a kormány és az érintett szakmai szervezetek egyeztetéseinek hatására sikerült jó néhány komoly hibát kigyomlálnunk.
Európai piacon mozgunk, ezért az importőrök számára is megnyugtató, miszerint elfogadható a nemzetközi GTIN kód is; a forgalmazó döntési hatásköre, hogy az új vonalkód hol kerül fel a palackra. A változás előtti szabályok alapján készült termékeket június 30-ig forgalomba lehet hozni, és a felhasználhatóságig forgalomban lehet tartani (a sokak által félt február végi határidő helyett).
Jó hír az is, hogy a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer díjai nem emelkednek tovább számottevően (tegyük hozzá, a korábbi, júliusi emelések sokkolták már az élelmiszergyártói szakmát), a 2024. évre meghirdetett DRS-díjak nem rontják az ágazat versenyképességét az idei évhez képest.
Nagy András az égetett szeszes italok jelenlegi forgalmát a 2008-as évivel hasonlítja össze, a szabadforgalomba helyezett italmennyiséget véve alapul: a mennyiség az otthoni főzés 2010-es legalizálása után számottevően csökkent, ezután „hullámzott”, majd a pandémia idején, 2020-ban kezdett újra erősödni. A szakember szerint ma a gyártók és forgalmazók tevékenységét alapvetően két, nem feltétlenül összefüggő tényező befolyásolja: a fogyasztók ilyen vagy olyan okok, trendek hatására kevesebbet isznak, ugyanakkor a piacon a mennyiséget illetően van még elég „hely”, hiszen a korábbi 80%-a alatt vagyunk, ám az inflációs hatások akadályozzák a legális forgalom növekedését.
Bár az emberek kontinensszerte kevesebbet isznak, az árnövekedés miatt a forgalmazók bevételei nem csökkennek arányosan. Számukra a prémiumizáció lehet a kitörési pont, jót és még jobbat kínálnak: valós igényeknek felelnek meg a magasabb minőségű termékekkel. Ez egyben erősíti az alkoholfogyasztás tudatos, kulturált módjának népszerűsítését is, ami szövetségünk kiemelt céljai közé tartozik, és teszünk is érte minden évben, többek között az italmertek.hu-n.
Mindeközben folyik az EU csomagolási szabályrendszerének (PPWR) átalakítása is, amely során sok olyan, nehezen kezelhető javaslat is felmerül, amelyeket a magyar szakemberek sem támogatnak. A csomagolóanyag mennyiségének csökkentése a palackok vékonyítása által nem reális, mert a gyártók ezt maguktól is megteszik a lehetséges mértékig. Ugyancsak megvalósíthatatlan a lassú forgási sebesség és a nagy távolságok miatt a szeszes italok akárcsak 10%-ának újratölthető csomagolásba töltése.
Ami az idei számokat illeti: az első háromnegyedévi összehasonlításban a szabadforgalomba bocsátott összes alkoholtermék mennyisége az előző évihez képest 12%-kal csökkent, ami egybecseng azzal a szakmai vélelemmel, hogy a szeszes italok mennyiségi forgalma 10-15%-kal csökkent, ezen belül a pálinka 21%-kal. //
Related news
MOHU: more than two billion PET bottles, cans and glass have been returned through the REpont system since launch
More than two billion PET bottles, cans and glass have…
Read more >The recycling rate of single-use plastics in Hungary remains low
Plastics entering the environment are becoming problematic precisely because of…
Read more >140 million bottles returned at ALDI
In ALDI Hungary stores, customers have returned a record amount…
Read more >Related news
A new era in the global economy? – New challenges for our country
May 2025 brought an acceleration of change in the global…
Read more >This is how you can keep your hair and skin healthy during the approaching summer heatwave
Styling, dyeing and blow-drying can all weaken the internal structure…
Read more >New cycle, stable operation, unchanged direction – ÖRT management has received trust
The General Assembly of the Hungarian Self-Regulatory Advertising Board (ÖRT)…
Read more >