A vásárlástól elállás joga
Kovács László elnök egy, a vendéglátó vállalkozásokat sújtó, diszkriminatívnak tűnő szabályozás problémájának megoldását kérte Tóth Andrásnak, a GVH alelnökének küldött levelében – ebből idézünk.
A cikk a Trade magazin 2023/12-01. lapszámában olvasható.
A vendéglátó vállalkozások a mindennapi üzemeltetés során, illetve alkalmi rendezvényekhez különféle eszközöket használnak fel, amelyek beszerzése részben online vásárlással történik. Az ilyen módon megvásárolt eszközök több százezer forintos értéket is képviselnek.
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet tartalmazza, hogy az üzleten kívüli, így online módon történő vásárlás esetén a fogyasztót 14 napon belül elállási jog illeti meg. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2.§ 10. pontja alapján fogyasztónak minősül az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. Emellett a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak számít a fentieken túlmenően az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is.
A fentiek alapján, ha egy vállalkozás a tevékenységéhez kapcsolódóan vásárol terméket interneten keresztül, akkor nem minősül fogyasztónak, és nem illeti meg a 14 napon belüli elállási jog. Sajnos előfordulnak olyan esetek, amikor a vendéglátó vállalkozás nem tud megegyezni az értékesítő vállalkozással a termék visszavételéről, és mivel nem minősül fogyasztónak, akár jelentős veszteséget kénytelen elszenvedni.
Úgy gondoljuk, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában diszkriminatív a vállalkozásokra nézve, hiszen online vásárlás esetén a cégeknek lényegesen szűkebb mozgástere van a fogyasztókhoz képest, végső soron pedig csak polgári peres eljárásban van mód rendezni a vitás helyzetet. //
Related news
GVH: Coca-Cola changes its distribution contracts as a result of the competition authority’s proceedings
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >“My beautiful cartridge poach…”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Digital development
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Related news
The 10th Italian Gastronomy Week has begun – a celebration of Italian flavors, culture and innovation
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Hungarian tourism could close a record year – 1,000 billion in accommodation fee revenue, 1,000 billion airport development planned
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >Splash-free urinal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Read more >


