Ennyien dolgoznak jelenleg az élelmiszer-ellátásban Magyarországon
Közel 16 millió 15 év feletti embert foglalkoztattak 2019-ben az Európai Unió (EU) élelmiszer-ellátási ágazatában, amelynek csaknem 60 százaléka férfi, több mint egyharmada pedig 35-49 év közötti volt. Magyarországon több mint 400 ezren dolgoznak ebben a szektorban, ennek több mint 60 százaléka férfi, és több mint 280 ezren 50 év alattiak.
2019-ben 15,9 millió 15 év feletti embert foglalkoztattak az Európai Unió (EU) élelmiszer-ellátási ágazatában, és ennek a 46 százaléka növény- és állattenyésztéssel, vadászattal, illetve az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozott – derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Élelmiszeripari termékek gyártásával az ágazat 26 százaléka, élelmiszer-, ital- és dohányáru kiskereskedelmével a 15 százaléka, élelmiszerek, italok és dohány nagykereskedelmével a 8 százaléka, italgyártással a 3 százaléka, mezőgazdasági alapanyagok és élő állatok nagykereskedelmével a 2 százaléka, halászattal, illetve akvakultúrával pedig mindössze az egy százaléka foglalkozott. (A felmérésben nem szerepelnek a bárokban és éttermekben dolgozók.)
Az élelmiszer-ellátásban dolgozók többsége férfi (59 százalék), bár a nemek közötti megoszlás erősen változik a tevékenységek szerint, a halászatban, illetve akvakultúrában dolgozók például 88 százaléka férfi, míg az élelmiszer-, ital-, és dohány kiskereskedelemmel foglalkozók 63 százaléka nő. Ami az életkor szerinti megoszlást illeti, az EU élelmiszer-ellátási ágazatában foglalkoztatottak több mint egyharmada (38 százalék) 35-49 éves, a 34 százaléka 50 év feletti, a 28 százaléka pedig 15-34 év közötti.
Magyarországon több mint 418 ezren dolgoznak az élelmiszer-ellátásban, amelynek a 60 százaléka, több mint 252 ezren férfiak, közel 166 ezren pedig nők. Az ebben a szektorban dolgozók közül több mint 109 ezren 15-34 év közöttiek, 178 600 fő tartozik a 35-49 közötti korosztályba, és 130 ezer fő az 50 év felettiek táborát erősíti.
Kapcsolódó cikkeink
Mezőgazdasági összeírást kezd a KSH
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg…
Tovább olvasom >Az EU egy évvel meghosszabbította az ukrán és a moldáv termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályokat
Az Európai Unió Tanácsa további egy évvel meghosszabbította annak az…
Tovább olvasom >Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az EU-ban márciusban
Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek…
Tovább olvasom >A brit Co-opban terjeszkedik a Beyond Meat
A Beyond Meat növényi alapú alternatívái már az Egyesült Királyság…
Tovább olvasom >Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre a svéd Essity
A svéd Essity új higiéniai papírtermékekre szakosodó kutatás-fejlesztési központba invesztál…
Tovább olvasom >