Magazin: Majd elválik

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 06. 07:10

Ha szilveszter, akkor virsli: változhatnak a divatok és fogyasztói alkalmak, az év utolsó hónapja akkor is kiemelkedő mértékű forgalomemelkedést hoz egy átlagos hónaphoz képest. Ugyanakkor a szigorodó szabályozás és a magasra szökő sertéshúsárak tovább polarizálhatják az év végi kínálatot, és egyben jó alapot teremtenek a gyártóknak, hogy virslipalettájukat még inkább vásárlóik eltérő igényeihez igazítsák.

Az idei év eddig eltelt időszakában a sertéshús ára jelentős mértékben emelkedett. A piac megkérdezett szereplőinek többsége ennek ellenére nem vár nagy változást az év végi virsliárakban az előző évekhez képest, mivel ez az időszak éppen az árpromócióké és összecsomagolásoké, a forgalom maximalizálása pedig közös érdek.

Ahogy Takácsné Rácz Zsuzsa, a Pápai Hús Kft. kereskedelmi igazgatója fogalmaz:

– A fogyasztói árakat nagymértékben a piaci verseny vezérli. Mivel rendkívül széles a kínálat a szegmensben, ezért nem egyszerű feladat az emelkedő sertéshúsárak legalább részleges érvényesítése a fogyasztói árakban.


Takácsné Rácz Zsuzsa
kereskedelmi igazgató
Pápai Hús

A kínálatot befolyásoló másik fontos tényező, hogy idén augusztus elsejétől szigorodtak az Élelmiszerkönyv előírásai, így például csak a minimum 51% hústartalommal rendelkező termékeket lehet virslinek nevezni. E rendelkezéstől hosszabb távon valószínűleg javul a virsli imázsa, ugyanakkor a gyengébb összetételű termékek sem fognak eltűnni, csak átalakulnak rudakká, rudacskákká, pálcákká.

Főszerepben a diszkontok

Évi 33 ezer tonna körüli értékesítésével a termékkör a legnagyobb készítményféleségnek számít. Az értékesítési csatornák közül az elmúlt időszakban folytatódott a diszkontok erősödése.

– Mennyiségi részesedésük a hazai virslipiacon 2017 I. félévében átlépte a 40%-os küszöböt, míg értékbeni részesedésük 32% feletti, ami alapján kijelenthető, hogy a legtöbb virslit ebben az üzlettípusban adják el – állapítja meg a piackutatási adatokból Szántó Zoltán, a Pick Szeged Zrt. senior termékmenedzsere. – A korábbi években vezető hipermarketek mennyiségben már csak 20,8%-át, értékben 23%-át adják a ­virslipiacnak.


Szántó Zoltán
senior termékmenedzser
Pick Szeged

– Azt tapasztaljuk, hogy a vásárlások többsége még mindig az önkiszolgálópultokban realizálódik. Ennek egyik oka lehet, hogy az élelmiszerek körében egyre nagyobb kereslet mutatkozik a speciális igényeknek megfelelő, minőségi termékek iránt – jellemzi a piacot Szalay­né Szilvágyi ­Erzsébet, a Sága Foods kereskedelmi vezetője. – Az előrecsomagolt élelmiszereken ugyanis minden szükséges információ a fogyasztók rendelkezésére áll, így, aki táplálékallergiával vagy -intoleranciával küzd, biztosan talál megfelelőt, akár a Sága pulykahúsból készült termékei között is.


Szalayné Szilvágyi Erzsébet
kereskedelmi vezető
Sága Foods

Tudatosan válogatnak

A piac egyik jellegzetessége, hogy erős a kereskedelmi márkák pozíciója. Ezért a márkagyártók rá vannak kényszerítve, hogy folyamatos innovációkkal elégítsék ki a sokrétű fogyasztói igényeket, és kommunikálják a márkáik nyújtotta többletértékeket.

– Innovációinkat a tudatos vásárlók egyre jelentősebb rétegének való megfelelés irányítja – mondja Kazai Zsolt, a Wiesbauer-Dunahús Kft. értékesítési vezetője. – Nekik fontos a magas minőség, a kiváló ár-érték arány, a tudatos táplálkozás. Ezért termékeink magas hústartalmúak, szója-, glutén- és laktózmentesek. Legfrissebb újdonságunk is ezt a réteget szólítja meg: piacra lépünk (Magyarországon egyedüliként) Light virslinkkel, amely 30%-kal kevesebb zsírt tartalmaz.


Kazai Zsolt
értékesítési vezető
Wiesbauer-Dunahús

A funkcionális termékek a virslik között is egyre keresettebbek.

– Ezen belül a gyermekek részére készült, magas minőségű termékek részesedése nő. A Gallicoop Zrt. is meghatározó gyártója kíván lenni ennek a szegmensnek a közeli jövőben – árulja el termékfejlesztéseik egyik irányát Garai András, a Gallicoop Zrt. marketingvezetője, majd hozzáteszi: – A gyártmányfejlesztő kollégák egy prémium minőségű, roppanós virsli kifejlesztésén is dolgoznak, amit még ebben az évben bevezetünk a piacra a Gallicoop termékcsalád részeként.


Garai András
marketingvezető
Gallicoop

Nő az igény a prémiumra

A Kaiser Foodnál azt tapasztalják, hogy a kategórián belül a fogyasztók igénye egyértelműen a magasabb minőségű termékek irányába tolódik.

– Jelenlegi szortimentünk már a piac összes szegmensét lefedi, de például a kiszerelések változatossága mindig jó lehetőség a gyártók és a fogyasztók számára is – jelzi Dandé Szilvia, a Kaiser Food Zrt. HU brand marketing managere. – Ami az innovációkat illeti: ez egy meglehetősen tradicionális kategória, talán a fogyasztók is nehezebben barátkoznak meg az újításokkal, bár lassan-lassan azért be tudják fogadni azokat. Kiváltképpen, ha jó minőséggel és kedvező árral is párosulnak.


Dandé Szilvia
HU marketing manager
Kaiser Food

Eladásösztönző eszközök tekintetében Dandé Szilvia úgy látja, hogy a digitális média használata (hasonlóan az élet egyéb területeihez) a húsipari áruk esetében is egyre jelentősebb, habár jelenleg a virsli szegmens nem fókusz kommunikációjukban.

A Wiesbauer-Dunahúsnak sincs oka, hogy változtasson termékei prémium jellegén.

– Az elmúlt évek stratégiája, mely szerint magas minőséggel, igazi „hagyományosan virsli ízű” virslivel kell kiszolgálnunk a fogyasztói igényeket, eddig kiválóan működött – szögezi le Kazai Zsolt. – Tavaly ennek jegyében vezettük be Sacher virslinket, amely várakozáson felüli, pozitív fogadtatásban részesült fogyasztóinknál. A hiper- és szupermarket csatornákban idén a juhbeles virsliktől (400 grammos Bécsi prémium virsli, Sacher virsli és Bécsi hosszú virsli) várunk ismét kiemelkedő eladásokat. A diszkontokban ugyancsak a Bécsi virsliknél és a hámozott Frankfurti virsliknél számítunk nagy forgalomra.Újdonságunk is lesz, de ez egyelőre még maradjon a mi titkunk.

Baromfivirslik jó imázzsal

A pulykából készült termékeiről ismert Sága Foods új termékbevezetéssel nem készül az idei év végére, a már bevezetett és bejáratott termékei jelenlétét kívánja erősíteni az eladáshelyeken POS eszközökkel és akciós újságokban való megjelenésekkel.

– Széles termékválasztékunkban mindenki talál a számára megfelelőt. A Füstli márkanevet kiterjesztjük a portfóliónkban szereplő más virslikészítményekre is, tovább erősítve ezzel ezt a márkánkat – avat be Szalayné Szilvágyi Erzsébet. – Mindezzel azt kívánjuk elérni, hogy vásárlóink és partnereink számára a Füstli márka alá tartozó pulykahúsból készült termékek a megbízhatóságot, a minőséget és a finom ízeket jelentsék.

Kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekekre: Fini Mini pulykavirsli terméküket kifejezetten az ő ízlésük szerint fejlesztették ki. Ezt az almárkát idén egy új poharas kiszerelésű Fini Mini&GO! nevű termékkel bővítették, idézi vissza a kereskedelmi vezető. A snack kategóriába sorolt Snacki&GO! pulykavirsli rendkívül népszerű lett a fiatal felnőtt fogyasztók körében.

A Gallicoop márka szortimentjén belül jelenleg magas minőségű frankfurti és hámozott füstölt virsli található, míg a kedvező ár-értékű arányú termék a Gallicoop Fincsi márkanév alatt vásárolható meg.

– Véleményünk szerint év végén a két véglet fog dominálni: a virslinek nem nevezhető „rudak” és a prémium minőségű, magas árfekvésű virslik lesznek a legnépszerűbbek – jósol Garai András. – Marketingünk egyik legfontosabb pillére a megfelelő minőségű tájékoztatás a termékeinkről, ezért nagy hangsúlyt fektetünk az alkalmazott online eszközökre. Facebook-rajongóink száma dinamikusan növekszik, jelenleg több mint 50 ezres közösségünknek saját gasztrovideó-tartalommal is inspirációt nyújtunk. Dosso Gabi gasztroblogger háziasszonyunkkal több receptötletet is kidolgoztunk, amelyek a Facebookon és a gallicoop.hu-n is elérhetőek.

A ZIMBO Perbálnál az előző évekhez képest nem látnak jelentős elmozdulást a piacon.

– Új grafikákkal ellátott csomagolóanyagokkal több partnerünk esetében is találkozunk, de ez inkább egyfajta megújulás, arculatfrissítés, másrészről viszont az eddiginél határozottabb pozicionálás zajlik – állapítja meg Kováts Tamás, a ZIMBO Perbál Kft. kereskedelmi vezetője.

A cég termékfejlesztései több irányban folynak. Egyrészt igyekeznek a kényelmi termékek irányába mozdulni. Ezek az elképzeléseik a terveik szerint 2018 elején realizálódnak majd.

Másik irányvonal a termékskála bővítése. Aktuális újdonságaik a baromfi- és pulykahúsból készített virslikészítmények. Szárnyashúsból ugyanis eddig nem készítettek termékeket.


Kováts Tamás
kereskedelmi vezető
ZIMBO Perbál

– Jelenleg a baromfivirslik, a pulyka Bécsi virsli és a hámozott virslik készítésének utolsó fázisa zajlik – nyújt információt a kereskedelmi vezető. – Ezekkel és más baromfi- és pulykatermékeinkkel várhatóan szeptember folyamán jelenünk meg a piacon, ezért nagy várakozásokkal tekintünk az év vége elé. Itt kiemelendő, hogy az Élelmiszerkönyvnek megfelelő virslikről és párizsikról van szó.

A cég az idei évben még nagyobb hangsúlyt fektet az egészséges életmódra, táplálkozásra. Ennek kapcsán szerződést kötött a Katusfooddal, és új termékfejlesztésbe kezdett.

Ennek gyümölcse két innovatív termék: egy Bécsi virsli, illetve egy Fitnesz sonka, mely kókuszzsír felhasználásával készült.

A Katus-termékek magas hústartalommal rendelkeznek, de zsírtartalmuk 30%-kal csökkentett, ezért light megnevezést kaptak, valamint laktóz-, glutén-, és szójamentesek.

Termékek igényekhez igazítva

A PICK Szeged Zrt. a piaci igényeket legjobban lefedő márka- és termékportfólió kialakításán dolgozik. Ezen belül a kiemelt márkák ismertetésére és építésére koncentrál. Az egyes márkapozicionálásokat az adott célcsoport igényeihez igazítja, oly módon, hogy versenytársaitól jól megkülönböztetettek legyenek.

– A PICK márkatermékeink értékesítését idén is integrált kommunikációs kampánnyal támogatjuk – árulja el Szántó Zoltán. – A kampány október 16-tól december 31-ig tart, mely során a fogyasztók találkozhatnak a márkával a televízió csatornáin, különböző online felületeken, valamint POS-eszközökön az üzletekben. A kampány részeként megszervezésre kerül egy vásárláshoz kötött promóciós játék is, amelyben egy nagyon vonzó napi, heti és havi nyereményekből álló nyereménypiramis fokozza a részvételi és egyben vásárlási kedvet.

A Pick Szeged Zrt. a 2017-es szezonban a prémium juhbeles kategóriában a már jól ismert PICK Mangalica virslivel és egy idei újdonsággal, a PICK Bécsi virslivel lesz jelen. A PICK Bécsi virsli egy hagyományosan juhbélbe töltött, kellemes ízű, markánsan füstölt, sertés- és marhahús felhasználásával készülő virslikülönlegesség, melyet csemegepultos értékesítésre alkalmas, kereskedelmi védőgázas kiszerelésben forgalmaznak. A műbeles szegmensben továbbra is megtalálható a csemegepultos PICK füstölt virsli és a PICK tartós beles virsli. Az önkiszolgáló, előrecsomagolt virslik közül pedig a PICK Virsli és Frankfurter 180 g-os kiszerelésben, valamint a PICK Roppanós virsli 275 g-os csomagolásban.

A finom, de rövid idő alatt elkészíthető tápláló étkezésre jelent alternatívát a 2016-ban bevezetett HERZ virsliportfólió. Az alapíz a HERZ Frankfurti, melynek sajtdarabkákkal ízesített változata a Sajtos Frankfurti virsli. A szortiment harmadik tagja a Chilis Frankfurti virsli. A HERZ Frankfurti virsliket előrecsomagolt, önkiszolgáló, 180 g-os kiszerelésben és 60 nap minőségmegőrzési idővel forgalmazzák.

A FAMÍLIA márka azokat a fogyasztókat szólítja meg, akiknek vásárlási döntéseit leginkább az ár, illetve a pillanatnyi akciók befolyásolják. Az eddig a csemegepultokban megvásárolható FAMÍLIA Frankfurti virsli kapcsán újdonság, hogy idén márciustól már 200 g-os önkiszolgáló kiszerelésben is elérhető.

– Mivel a virsliértékesítés közel 20%-a a szilveszteri szezonra esik, ebben az időszakban intenzívebb akciós ajánlatokkal szólítjuk meg vásárlóinkat. A korábbi évekhez hasonlóan láncspecifikus árakciókat szervezünk, hálózati újságban történő megjelenéssel egybekötve – árulja el Szántó Zoltán.

A Pápai Hús Kft. értékesítésének gerincét a Pápai juhbeles virsli teszi ki.

– Az idei szezonra új termékekkel is készülünk, meglévő termékportfóliónkat pedig racionalizáljuk, és új arculattal öltöztetjük fel, hogy a kereskedelmi és fogyasztói igényeknek még jobban megfeleljünk – tájékoztat Takácsné Rácz Zsuzsa.

Termékfejlesztéseiket a fogyasztói elvárások vezérlik. Fontos tényező, hogy megfelelően szegmentálják a célközönségüket, termékeikkel a releváns piaci igényeknek megfelelve. Ennek megfelelően termékfejlesztési terveikben szerepelnek kifejezetten magasabb árfekvésű termékek, és a kisebb pénztárcájú fogyasztóknak kedvező készítmények is.

– Termékkínálatunkkal tehát valamennyi árkategóriában szeretnénk megjelenni. Várakozásaink szerint a szezon sztárjai részben a prémium termékek lesznek, részben pedig az olcsó tömegvirslik – mondja a kereskedelmi igazgató.

Az idei virsliszezonra a korábbi évektől eltérően nemcsak árakciókkal készülnek, hanem a marketing széles eszköztárát szeretnék bevetni. Mind offline, mind online csatornákat használnak majd, valamint eladáshelyi eszközöket is alkalmaznak annak érdekében, hogy a fogyasztók figyelmét még jobban felhívják széles termékpalettájukra.

Szalai L.

Kapcsolódó cikkeink