Vérkészítmények előállítását és a járványveszély kezelését is támogatja a Prolan

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 05. 12. 11:26

Az idén 30 éves Prolan Irányítástechnikai Zrt. 7 millió forintot adományoz az Országos Vérellátó Szolgálatnak, és további 3 milliós támogatással segíti Budakalász önkormányzatát a járványhelyzet megoldásában.

 


Terveik között szerepel továbbá, hogy kutatói csoportokkal való egyeztetés után a cégcsoport elektronikai gyárának kapacitását rendelkezésre bocsátják szükséges eszközök gyártására.
A budakalászi székhelyű, idén 30 éves Prolan Irányítástechnikai Zrt., az ipari automatizálás egyik hazai „fellegvára”, az általuk fejlesztett termékek és rendszerek megtalálhatók közműszolgáltatóknál, vasúttársaságoknál és több mint félmillió háztartásban. A mérnöki alkotóközösségként működő cég alkalmazottai számára teremtett támogató légkör mellett mindig figyelmet fordított a cégen kívüli, segítséget igénylő közösségi ügyek, szervezetek segítésére.
Sörös Ferenc, a Prolan Irányítástechnikai Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta: „A jelenlegi válsághelyzetben sem volt kérdés, hogy amivel tudunk, segítünk. 7 millió forintot adományoztunk – a Vércsepp a Vérellátásért Alapítványon keresztül – az Országos Vérellátó Szolgálatnak, ahol ezt az összeget többek között a koronavírus-fertőzésben szenvedő, súlyos állapotú betegek speciális plazmaterápiájához szükséges vérkészítmények előállítására, az ezzel kapcsolatos ígéretes kutatások elősegítésére fordítják. Ezen felül Budakalász önkormányzatának 3 millió forintot ajánlottunk fel a járványveszéllyel kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére, és további 10 db számítógéppel és monitorral segítettük a rászoruló diákok távoktatását.”
„Hálásak vagyunk a felajánlásért, hiszen ennek köszönhetően még több ember gyógyulásához tudunk hozzájárulni” – mondta Bayerné Dr. Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója.
A fejlesztései során szoros egyetemi partnerségben dolgozó cég felvette a kapcsolatot szakmai kutatóközpontokkal, egyetemi fejlesztői csoportokkal is. A konzultációkat követően, a Prolan Elektronikai Gyár gyártókapacitásainak egy részét igény esetén készek a szükséges elektronikai eszközök készítésére átállítani, ezzel is segítve a helyzet mielőbbi javulását. „Büszkék vagyunk rá, hogy közel 250 fős cégcsoportunk, mérnöki műhelyünk változatlan létszámmal és feltételekkel képes folytatni működését. Munkatársaink többsége jelenleg otthonról dolgozik, amelyhez minden támogatást megadunk. Konstruktív hozzáállásuknak köszönhetően a járványhelyzet okozta munkaszervezési kihívásoknak eddig sikerrel meg tudtunk felelni” – nyilatkozott Mráz Dániel, vezérigazgató.

Kapcsolódó cikkeink