A vártnál jóval kevésbé emelkedett a brit kiskereskedelmi forgalom

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 02. 19. 11:04

A vártnál és az előző negyedévinél is jóval kisebb mértékben, mindössze 0,1 százalékkal emelkedett a brit kiskereskedelmi értékesítés mennyisége a januárral zárult három hónapban. A januárban mért havi összevetésű mennyiségi emelkedés is 0,1 százalékos volt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki adatismertetése előtt az elemzői konszenzus 0,5 százalékos forgalomnövekedést valószínűsített erre az időszakra.
Az ONS kimutatása szerint ez volt a leggyengébb havi és háromhavi kiskereskedelmi teljesítmény tavaly április óta.
A tavaly decemberrel zárult három hónapban 0,5 százalékkal nőtt a brit kiskereskedelem forgalma.
A statisztikai hivatal szerint a mostani lassulás szinte kizárólagos tényezője az élelmiszerértékesítés 0,9 százalékos éves összevetésű visszaesése, ebben pedig legalábbis részben az inflációs nyomás játszik szerepet.
A héten ismertetett adatok szerint továbbra is a célszint felett jár az infláció Nagy-Britanniában: a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árszint 3 százalékkal volt magasabb januárban, mint egy évvel korábban.
Decemberben szintén 3 százalék, novemberben 3,1 százalék, októberben és szeptemberben egyaránt 3 százalék volt a teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció.
A brit kormány által a Bank of England – a brit jegybank – számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.
A Bank of England monetáris tanácsa a múlt heti kamatdöntő üléssel egy időben kiadott új inflációs jelentésében máris egyenes utalást tett arra, hogy az eddig vártnál előbb és nagyobb mértékben emelkedhet ismét a jegybanki alapkamat.
A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra növelte az irányadó rátát.
Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a pénteki kiskereskedelmi adatismertetés utáni helyzetértékelésében közölte: az általa számolt fogyasztói bizalmi index januárban 108,2-re javult ugyan decemberi 107,1-ről, ám a Bexit-tárgyalásokon éppen karácsony előtt elért megállapodások nyomán kialakult fogyasztói derűlátás hamar elporladhat a következő tárgyalási szakasz elején máris jól érzékelhető nézeteltérések miatt.
A CEBR londoni elemzői szerint a fogyasztói bizalom továbbra is nagyon ingatag, tekintettel a brit gazdasági és politikai környezetet változatlanul jellemző bizonytalanságra, és nagyon sok függ attól, hogy milyen eredményre vezetnek a brit EU-tagság megszűnése utáni kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalások London és az Európai Unió között.
A CEBR jelenlegi előrejelzése az, hogy a fogyasztási kiadások az idei első negyedévben 0,8 százalékkal emelkednek Nagy-Britanniában.  (Kertész Róbert, MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink