Varga: öt helyet lépett előre Magyarország a nemzetközi versenyképességi rangsorban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 06. 17. 11:18

Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által kiadott versenyképességi rangsorban – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

 

Az ICEG European Center független közgazdasági kutatóintézet közreműködésével készülő 2021-es IMD Versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Magyarország így a 42. helyre lépett, amivel a harmadik legnagyobb javulást érte el. A pénzügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy a 42.hely még messze van a kívánatostól; tovább kell folytatni a versenyképességi tanácsban megkezdett munkát. Összegzése szerint a magyar gazdaságvédelmi intézkedések nemcsak a válság hatásait tompították, hanem hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság lépéselőnybe kerüljön, növelje versenyképességét. Az a támogató, ösztönző gazdaságpolitika, amely eddig is jellemezte a magyar kormány működését, szavai szerint a jövőben is folytatóik.

Kiemelte: a jelentős előrelépés annak köszönhető, hogy a kormány világos elveket követett a gazdaságvédelmi intézkedések terén is; a cél a kezdetekről az volt, hogy Magyarország ne csak a járvány gazdasági hatásait tudja eredményesen kivédeni, hanem előnnyel tudjon kijönni a válságból.
Magyarország a visegrádi országok között is javított: a második helyen áll, csak Csehország előzte meg, Lengyelország és Szlovákia is hátrébb végzett a rangsorban – mondta.

Varga Mihály kifejtette, hogy nem adóemelésekkel és elvonásokkal kezelték a válságot, éppen ellenkezőleg: jelentős adócsökkentéseket, adóegyszerűsítéseket hajtottak végre, növelték a beruházások támogatását, és kiemelt figyelmet fordítottak a munkahelyek védelmére. A felmérés alátámasztja, hogy ezek az intézkedések hatásosak voltak: a legnagyobb javulást a versenyképes adórendszer, a foglalkoztatás, a munkaerőpiac és a nemzetközi befektetések terén mérték Magyarországnál – ismertette.

Varga Mihály kiemelte az IMD elemzésének néhány fontos megállapítását: a gazdasági teljesítmény faktorban 11 helyezéssel a 8. helyre lépett előre az ország, ami 25 éve a legjobb pozíciója. A vizsgált 20 alfaktor közül 14-ben javult Magyarország helyezése. A foglalkoztatás és az adózás alfaktorban a mindenkori legkiemelkedőbb helyezést érte el – mondta.

A nemzetközi befektetésekben 30 helyet javult az ország pozíciója. A miniszter hangsúlyozta, hogy a válság idején is kiemelt figyelmet fordítottak a beruházások ösztönzésére, amit jól tükröz, hogy a költségvetésből tavaly több mint 4 ezermilliárd forintot a beruházások támogatására fordítottak. A Nemzeti Befektetési Ügynökség 2020-ban 907 projekt megvalósulásához járult hozzá, amelynek eredményeképp 4,078 milliárd euró értékű beruházás valósul meg, ami több mint 1400 milliárd forint beruházást jelent.

A foglalkoztatás és a munkaerőpiac területén hét-hét helyet tudott javítani az ország. Az áprilisi adat szerint 4,4 százalékos a munkanélküliségi ráta, az eurozóna átlaga ezzel szemben 8 százalék körül van.
A kormányzati hatékonyság faktorban 7 helyezést javítva a 40. helyet érte el az ország, amely 2007 óta a legkedvezőbb pozíció, az infrastruktúra faktorban pedig 4 helyezést javított, ez a 37. helyet jelenti.
Az IMD svájci üzleti iskola Versenyképesség Központja (IMD World Competitiveness Center) 1989 óta teszi közzé évkönyv formájában versenyképességi rangsorát. Ebben 258 indikátorra építenek és 63 ország relatív rangsorát adják meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink