Varga Mihály: átmeneti az infláció magasabb szintje

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 04. 11:20

Átmeneti az infláció magasabb szintje, ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, akkor az infláció újra visszamehet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben – fejtette ki a pénzügyminiszter az atv.hu-nak adott megjelent interjújában.

 

Varga Mihály elmondta: az infláció mérséklése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már lépett, az európai bankok közül elsőként jelentett be kamatemelési pályát.

A tárcavezető szerint az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése hosszú távon nem tudja érdemben befolyásolni az árakat, azt a piaci folyamatok döntik el, nem a kormány szándéka. Elmondta, 2013 óta az adópolitika alapja, hogy a közösség kiadásaihoz szükséges bevételeket, vagyis az egészségügyhöz, a honvédelemhez, a közbiztonsághoz és az oktatáshoz szükséges közösségi forrásokat nem a jövedelemadóból vagy a vállalati nyereségadókból szedik be, hanem a fogyasztási típusú adókból.

Az adópolitika a munkát ösztönzi, ezért is magasabb Magyarországon az áfakulcs, mint az Európai Unió átlagában. Viszont nálunk kedvezményesebb vagy kisebb, sőt, Európában a legkisebb a vállalati nyereségadó és harmadik legkisebb a személyi jövedelemadó – emelte ki.

A pénzügyminiszter jelezte, ha magasabb az infláció mértéke és az alapkamat szintje is magasabb, akkor ez meg fog jelenni a hitelek kamataiban. Most azt kellett mérlegelni a jegybanknak, hogy a gazdaság újraindulása mellett az infláció mértéke mennyire veszélyes – mondta.
„Egyetértek a jegybankkal, hogy a magasabb infláció veszélyt jelenthet” – fogalmazott.

Matolcsy György, az MNB elnökének kritikái kapcsán Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hiba lenne az államháztartási hiányt 3 százalék alá vinni már 2022-ben, mert megszorításokkal és a meginduló növekedés lefékezésével járna. Ez egy újraindítási periódus, a költségvetésnek támogató és ösztönző fiskális politikát kell megvalósítania – jelentette ki. (MTI)

.

 

 

Kapcsolódó cikkeink