Ütemezett nyitás a budapesti fürdőkben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 04. 30. 10:25

Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénteken az MTI-vel.

MTI/Balogh Zoltán

A tájékoztatás szerint pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő.

A közleményben kiemelték, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján csak olyan 18 éven felüliek mehetnek a fürdőkbe, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A 18 éven aluliak és a gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. A 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők felügyeletével látogathatják a fürdőket.

A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik.

A járványügyi helyzet miatt számos előírást fokozottan ellenőriznek. Papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdők területére, a pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, amelyet felfestett pontok segítenek. Belépéskor és a fürdők belterében tartózkodás teljes időtartama alatt – kivéve a medencetérben, szaunában és gőzkabinban – az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a vendégek számára.

Május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által támogatott gyógyvizes gyógymedence szolgáltatás is. A korábban felírt kúrák folytathatók, azokat nem szükséges újra felíratni. Az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.

A közlemény szerint a belépők a koronavírus-járvány kitörése előtti árakon érhetők el, és továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegy, illetve a jelentős kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényességét automatikusan meghosszabbítják. Újra igényelhető a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe kedvezményt biztosító Zsigmondy kártya, amely már nem csak az adott évben, hanem a vásárlástól számított 365 napig érvényes.

A sorban állás elkerülése érdekében a cég javasolja a belépők megváltását az új és korszerű online felületen, a www.budapestgyogyfurdoi.hu oldalon. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink