Újabb szolgáltatóknál jöhetnek az online pénztárgépek
A kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására, valamint az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál, egyebek mellett a gépjármű szervizeknél, taxiknál, tisztítóknál, pénzváltóknál – jelentette ki Varga Mihály a Coop üzletlánc rendezvényén a tárca sajtóközleménye szerint.
A miniszter azt is felidézte, hogy az online kasszák és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) elsősorban a kereskedőket védi. Az intézkedések hatása meglátása szerint az adóbevételek oldalán is jelentkezik. 2014-ben ugyanis az uniós adatok alapján több mint 300 milliárd forinttal emelkedett a forgalmi adó címén befolyt összeg, és ennek a növekménynek legalább a fele, 180-190 milliárd forint az online gépek használatából, a feketegazdaság visszaszorításából eredt – tette hozzá a miniszter.
A kormány egy évvel ezelőtt még azt tervezte, hogy még 2015-ben kiterjeszti az online pénztárgépek alkalmazását más szolgáltatókra is (Varga Mihály a 2015-ös adótervek tavaly októberi bejelentésekor is elmondta és az idei költségvetés szövegezésében is szerepelt).
Idén tavasszal Pankucsi Zoltán államtitkár többször is azt nyilatkozta, hogy kiterjesztik az online kasszák rendszerét. Akkor a taxisokat, a fodrászokat, a kozmetikusokat, a pénzváltókat, a műkörömépítőket, az állatorvosokat és a fényképészeket említették. Az NGM mostani közleményéből a fodrászok és kozmetikusok kimaradtak.
Egészen július elejéig úgy tűnt, hogy ez meg is valósul. Aztán a július 16-i Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: „volt olyan javaslat, hogy egyes szolgáltatókra, például a fodrászokra is kiterjesszük az online kasszákat, de a miniszterelnök úr ezt az ötletet leverte”. Vagyis nem lesz online kassza más iparágakban, mert Orbán Viktor szerint ennek nincs értelme – derült ki.
Az újabb fordulatot Varga Mihály szeptemberi interjúja hozta el. Elmondása szerint hamarosan újabb, a szolgáltató szektorban működő vállalkozások számára írják elő az online kasszák használatát, a jogszabály tervezetét már szövegezik. Az érintettek között lehetnek a szervizek, gépjárműalkatrész-kereskedők, pénzváltók, masszőrök, diszkók, fitneszklubok. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: az innováció jelenti az élelmiszeripar jövőjét, új fejlesztéseket adott át Fábián Gergely államtitkár
Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára…
Tovább olvasom >NGM: családok életét jelentős mértékben befolyásolják élelmiszer és az egészségügyi ráfordítások és az üzemanyagárak
A felmérések szerint a lakosság legjelentősebb kiadásait az élelmiszer és…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya negyedéves eredményei igazolják a vállalkozók javaslatát
A Nemzetgazdasági Minisztérium április 22-én kiadott közleménye szerint 2024 első negyedévét tekintve…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az alkoholmentes sörökre és a prémium kategóriára fókuszál a magyar sörpiac
A magyar sörpiac jelentős változásokat mutat az alkoholmentes és a…
Tovább olvasom >Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye
Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben…
Tovább olvasom >Bezuhant a magyar import és export is márciusban
Március hónapban komoly visszaesést szenvedett a magyar export és import…
Tovább olvasom >