Új óriás jelenhet meg a kiskereskedelmi láncok sorában
Egy esetleges egyesülésről kezdett tárgyalni a holland Ahold és a belga Delhaize kiskereskedelmi lánc. A lapértesülések szerint magas szinten folyó tárgyalások még csak éppen elkezdődtek. A befektetők azonban egyből ugrottak a sztorira, ugyanis a részvények árfolyama több százalékkal ugrott feljebb – írja a Reuters nyomán a portfolio.hu.
A holland kiskereskedelmi cég, az Ahold és a belga üzletlánc, a Delhaize közt magas szinten tárgyalások indultak a két cég egyesülésével kapcsolatban – írja a Reuters belga újságokra hivatkozva. Az értesülések szerint az egyeztetések még igen csak a korai szakaszban tartanak. Az Ahold és a Delhaize szóvivője nem akarta kommentálni a piaci pletykát.
A belga üzletláncot már évek óta az Ahold potenciális partneri célpontjának tartják az elemzők. A két társaság közt már korábban is folytak előrehaladt egyeztetések 2006-ban és 2007-ben. A két cég esetleges egyesülésével Európa egyik legnagyobb kiskereskedelmi cége jöhetne létre: az Ahold 15,5 milliárd eurós és a Delhaize 7,5 milliárd eurós piaci kapitalizációval rendelkezik, míg a listavezető Tesco részvényeit 25,3 milliárd euróra tartják a befektetők.
Az árbevételt tekintve is az egyik legnagyobb piaci szereplő lehetne az egyesült vállalat Európában. A folyó évre elemzők az Aholdtól 37 milliárd eurós árbevételre, a Delhaize-tól 24,1 milliárd eurós árbevételre számítanak. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Display 2.0 – így néz ki a jövő bolttere
Okoseszközzé válik a bolti display – derült ki a Shop!…
Tovább olvasom >Delhaize Belgium ingyenessé teszi az online rendelések üzletbeli átvételét
A Delhaize Belgium bejelentette, hogy eltörli az online rendelések üzletbeni…
Tovább olvasom >Vasárnapi nyitvatartással erősítene a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgiumban működő saját üzleteit – 44 szupermarketet és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >