Két magyar az elődöntőben
Hosszú még az út a S.Pellegrino Young Chef 2018 döntőjéig, de a világ huszonegy régiójának tíz-tíz elődöntőse, akiket több mint 90 ország sok ezer jelentkezője közül választottak ki, most egy lépéssel közelebb került hozzá. Ők mindannyian szerencsét akartak próbálni a S.Pellegrino világ legjobb fiatal séfjét felkutató globális versenyén. A verseny kiváló alkalom arra, hogy a világ kulináris tehetségei találkozzanak, inspirálódjanak és új gasztrokultúrákat ismerjenek meg. A kelet-európai régióban két magyar is az elődöntőbe került: Botos András, a székesfehérvári Diófa Étterem sous chefje és a tavaly egészen a döntőig jutó Sándor Rodrigo, a szegedi Sanzon Étterem Chef de Partie-ja.
A fiatal séfek táljait az olasz konyha első számú nemzetközi oktató- és tréningcentruma, az ALMA felelős szakértői értékelték öt Aranyszabály alapján: összetevők, technika, eredetiség, szépség és üzenet. Júniustól decemberig az egyes régiók középdöntősei helyi fordulókon mérhetik össze tudásukat. Minden régióban egy független, ismert séfekből álló zsűri értékeli a középdöntősök táljait, és az öt Aranyszabály alapján kiválasztja a legjobbat.
A közép-európai helyi döntőre 2017. október 17-én, Varsóban kerül sor. December végéig kiválasztják azt a 21 fiatal séfet, akik képviselhetik régiójukat a verseny döntőjében, 2018 júniusában.
– A S.Pellegrino Young Chef nemcsak egy esély a kiemelkedésre, hanem lehetőség nemzetközi tapasztalatszerzésre is – húzta alá Andrea Sinigaglia, az ALMA menedzsere.
Kapcsolódó cikkeink
S.Pellegrino Young Chef 2022-23
Magyar tehetségnek is szurkolhatunk a 2022-23-as S.Pellegrino Young Chef Academy…
Tovább olvasom >Itt vannak a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 2022-23 nagydöntőjének zsűritagjai
Kiderült, kik lesznek a S.Pellegrino Young Chef Academy 2022-23-as verseny…
Tovább olvasom >További cikkeink
II. Pálinkanapi Szakmai konferencia
A Pálinka Nemzeti Tanács tisztelettel meghívja Önt a II. Pálinkanapi…
Tovább olvasom >Hány koktél után mozdul meg alattad a szék? – A nap képe
Már a neve is feledésbe merült a 70-es években a…
Tovább olvasom >Kenyérsütés a tektonikus lemezek találkozása mentén – A nap videója
Valahogy megszaporodtak a hírek a világ különböző pontjain lévő működő…
Tovább olvasom >