Turizmus piacelemzésben a világ legjobbjai között!

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2022. 11. 30. 08:16

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) négyfős hallgatói csapata második helyezést ért el az idei STR Global Student Market Study Competition, nemzetközi turisztikai piacelemzési világversenyen.

A dobogós csapat és mentorai

A Smith Travel Research (STR) a világ legnagyobb szállodai adatbázissal rendelkező nemzetközi tanácsadó vállalata, amely több éve szervez online versenyt egyetemistáknak saját adatbázisának elemzésére. Az idei világversenyt 2022. november 19-20. között rendezték meg, az első napon az alapképzésen tanulók, második napon pedig a mesterképzéses döntősök mérték össze tudásukat. A csapatok az elmúlt 12 év, kiemelten a járványidőszak előtti, alatti és utáni helyzet elemzése alapján fogalmaztak meg következtetéseket és javaslatokat a befektetőknek és a piac érintettjeinek.

A mester kategória döntőjében Európát egyedül a BGE csapata képviselte. A csapat tagjai turizmus-menedzsment szakos hallgatók: Jessica Milena Guzman Zapata, Nguyen Mi Linh, Nguyen Thi My Linh és Annisa Husnul Latifah voltak. A versenyen való részvételüket a közép-kelet európai versenyen elért első helyezésükkel érdemelték ki. A mesterszakos hallgatók döntőjének győztese a kaliforniai Cal Poly Pomona volt, a második helyezett BGE-t pedig az Auburn University, a Georgia State University, a Hong Kong University és a University of Florida csapatok követték.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a nemzetközi szakértői zsűri szerint a csapatunk előadása lenyűgöző és megnyerő volt. A felkészülési folyamat során hallgatóink tovább fejlesztették elemzési és előadói készségüket, a csapatmunka hatékonyságát, növelték versenyképességüket a munkaerőpiacon, bővítették szakmai kapcsolatrendszerüket” – mondta Dr. Szabóné Dr. Erdélyi Éva, egyetemi docens, a csapat egyik mentora.
„Mi, a BGE oktatói mindent megteszünk azért, hogy hallgatóinknak nemzetközi szinten is versenyképes tudást adjunk át. Ennek eredménye, hogy a már régebb óta versenyző, nagy amerikai egyetemek mellett megállták a helyüket a mieink. A turizmus és vendéglátás változatos világa pedig pont ilyen sokoldalú, kreatív menedzsereket kíván” – emelte ki a másik szakmai mentor, Karakasné Dr. Morvay Klára, a BGE főiskolai docense.
A BGE-s csapat Párizs turisztikai és szálloda adatait elemezte, részben az STR Share Center big data, részben más turisztikai és szálloda adatbázisok alapján. Eredményeiket elsősorban komplex adatelemzésre és szekunder kutatásra alapozták.

Kapcsolódó cikkeink