Turisztikai ügynökség: drámai a turizmus helyzete

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 03. 12. 10:40

Még soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most a koronavírus-járvány miatt; a helyzet drámai – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója háttérbeszélgetésen csütörtökön.

Hozzátette: Európába 89 százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensről, mint egy évvel korábban ilyenkor, húsvétra az európai turizmus 85 százalékkal fog visszaesni.
A kormány várakozása szerint a vírus júniusban tetőzhet Magyarországon, a helyzet rendkívül gyorsan változik – mondta, és példaként említette, hogy az MTÜ-höz tartozó Mahart Passnave-nál a tegnapi 32 kikötői lemondás után mára mindent lemondtak, szállodahajó nem fog érkezni Budapestre április végéig.
Ismertette: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az látszik, hogy napról napra nő a visszamondások száma, a márciust

ól induló három tavaszi hónapra összesítve a külföldi vendégektől érkezett közel 163,5 ezer foglalás 24 százalékát mondták le. A top10 küldőpiac közül a legnagyobbnak számító Németország esetében 14,9 százalékos a tavaszi lemondási arány. Magas a tervezett utak lemondási aránya Izraelből (43,2 százalék), Olaszországból (43,2 százalék) és Romániából (27,9 százalék). A belföldi foglalások közül a külföldiekhez képest arányaiban kevesebbet, 14,9 százalékot mondtak le.
Budapesten a foglalások visszamondásának aránya Kína (57 százalék) és Izrael esetében (44 százalék) a legmagasabb. A visszaesés vidéken nem ilyen mértékű, a húsvéti foglalások megmaradtak, 10-15 százalékos a lemondások aránya. A nyári szezon a reményeik szerint megmenthető – mondta a vezérigazgató.
Guller Zoltán azt mondta, hogy a lehetséges megoldásokon dolgoznak jelenleg, ha minden jól sikerül, akkor 10 hónap alatt visszaállhat a turizmus a 2019-es szintre. Az MTÜ minden reklámkampányt leállított a járvány végéig, utána indít belföldi, és külföldi kampányokat. Hétpontos akciótervet terveznek a kormány elé vinni, ezek között lesz forgalomélénkítő kampány, vagy a létrehozott vis maior alap felhasználása. Hozzátette, hogy az elkezdett turisztikai fejlesztések folytatódnak a helyzet ellenére.
Hozzátette: a helyzet megoldása a kormány, az önkormányzatok és a turisztikai szektor közös, nagy mértékű áldozatvállalásával történhet csak meg.
Az EU-ban turisztikai „Marshall-tervet” készítenek az ágazat helyreállítására – jelezte. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink