Továbbra is felívelőben a kereskedelmi márkák

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 01. 31. 13:56

Az utóbbi évek kiskereskedelmi trendjeit tekintve, elmondható, hogy egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a saját márkás termékek a teljes FMCG-forgalomból. Magyarországon 2017 októbere és 2018 szeptembere között 0,7 százalékpontot nőtt a saját márkás élelmiszerek piaci részesedése. Az élelmiszerpiacon nagyobb hajlandósággal keresik a fogyasztók a láncok saját márkáit: a több mint 1800 milliárdos forgalom 29 százalékát adják az ilyen termékek. A vegyi áruk piacán továbbra is erősebbek a gyártói márkák, az elmúlt évre jellemző 450 milliárdos értékbeli forgalom valamivel kevesebb mint egyötödét adták a kereskedelmi márkák, arányuk pedig valamelyest növekszik.

Kurucz Péter
kereskedői kapcsolatok
igazgatója
Nielsen

A modern fogyasztó jellemzően többféle csatornán vásárol és több platformon informálódik a termékekről. Mindez az elvárások és a bevásárlás megváltozását hozza magával. A magyar vásárlók fele állítja, hogy a saját márkás termékek árait a vezető márkákhoz hasonlítja. Összehasonlításképp 2016-ban ez az arány még csupán 45% volt. A globális trendekkel összhangban a magyar fogyasztók is szívesen voksolnak a saját márkás árucikkekre, mert úgy vélik, azok minőség tekintetében nem maradnak el a gyártói márkáktól. A Nielsen Shopper Trends kutatása szerint a válaszadók 48 százaléka vélekedik így. Több mint egyötödük szerint fejlődik a saját márkás árucikkek minősége.

Magyarországon a fogyasztók kevesebb mint fele vélekedik úgy, hogy a kereskedelmi márkák olcsóbbak a gyártói márkáknál, és 100-ból 42 válaszadó szerint a kereskedelmi márkák vásárlásakor hangsúlyosan érvényesül a jó ár-érték arány. 2017-ben a fogyasztók egyharmada állította, hogy több saját márkás terméket vásárol, mint 1 évvel azelőtt. Ezentúl a vásárlók közel fele kipróbált néhány különböző kereskedelmi márkás terméket is. Az elmúlt évben pedig már csak 2% nyilatkozott úgy, hogy abbahagyta egy adott saját márkás termék vásárlását, ez az arány 2016-ban még 4% volt.

Az élelmiszerek tekintetében az összes eladott termék közel egyharmada volt saját márkás 2017-ben. Ha pedig a növekedés mértékét nézzük, míg a gyártói márkás termékek több mint 5%-os pozitív változást mutatnak, addig a kereskedelmi márkák 8,6%-ot növekedtek az említett évben. Ha az élelmiszerpiac top 15 legnagyobb kategóriáját vesszük, akkor ezek közül a legnépszerűbb saját márkás árucikk 2018 első hat hónapját tekintve az állateledel, amelynek értékesítését tekintve 58% a kereskedelmi márkák részesedése. Ezt követik az étolaj (53%) és a tejföl (42%) kategóriák, de a sajt- és jégkrémvásárlásnál is gyakran preferálja a fogyasztó a saját márkákat, derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből.

 

 

A vegyi áruk tekintetében jóval erőteljesebb a gyártói márkák dominanciája: 2017-ben a teljes forgalom több mint négyötödét tudhatták magukénak (a kereskedelmi márkák részesedése 18%). A növekedés a vegyi áruk tekintetében is a saját márkáknál a legjelentősebb: míg a gyártói márkák valamelyest több mint 4%-ot nőttek, addig az áruházláncok márkái több mint 6%-os pozitív változást tudnak felmutatni. A top 15 legnagyobb kategória között a saját márkák toplistáján a kedvenc a konyhai törlőkendő, a kategória eladásainak közel kétharmada (64%) saját márkás termék 2018 első félévét tekintve. A második és harmadik toplistás termék a vizsgált időszakban szintén háztartási papíráru, az összes értékesített vécépapír 44 százaléka, míg a papír zsebkendő 43 százaléka a kereskedelmi márkák közül kerül ki.

A láncok saját márkás termékeinek globális népszerűsége mögött a kiskereskedelemben tapasztalható forradalmi változások húzódnak. Ennek hatására a kereskedők, terjeszkedési stratégiájuk kiemelt részeként, mind nagyobb hangsúlyt fordítanak saját márkáik megjelentetésére az online és offline csatornákon egyaránt. //

Kapcsolódó cikkeink