Továbbra is erősek a gyártói márkák

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 13. 09:11

A tusfürdő beletartozik a Nielsen által mért hetven háztartási vegyi áru és kozmetikum között a tíz legnagyobb forgalmú kategóriába. Bolti eladása közel 15 milliárd forintot ért el 2014. március–2015. február között. Ez plusz 4 százalékot jelent, az előző hasonló időszakhoz viszonyítva. Mennyiség szempontjából plusz 5 százalékot regisztrált a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

penz2

A bolttípusok piaci részesedésének mutatói azt tükrözik, hogy a tusfürdőnél némileg változnak a vásárlási szokások. Ugyanis a 2 500 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése, egyik kumulált évről a másikra, 42 százalékról 39-re csökkent. Ezzel egy időben a drogéria mutatója 32-ről 35 százalékra emelkedett. Stabil a gyártói márkák magas aránya, ugyanis 2014-ben, ahogy egy évvel korábban is, 88 százalékkal részesültek az értékben mért teljes forgalomból.

Tusfürdők tévéreklámjára a piaci szereplők – a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákat alapul véve – 2014-ben 2,4 milliárd forintot költöttek listaáron számolva, szemben az előző évi 3,3 milliárd forinttal. Meg kell azonban jegyezni, hogy a hivatalos listaárhoz képest a valóságban kevesebbet szoktak fizetni a reklámokért

Kapcsolódó cikkeink