Töretlen a befektetői bizalom a budapesti hotelpiac iránt
A tavalyi egész éves pozitív piaci teljesítmény erősítette az üzemeltetők érdeklődését és a befektetők bizalmát Budapest hosszú távú hotelpiacának sikereiben és fenntartható profitabilitásában – közölte a Cushman & Wakefield ingatlantanácsadó vállalat az MTI-vel a 2021 negyedik negyedéves felmérésük alapján.
A közlemény szerint befektetési szempontból két sikeres év után – a befektetési volumen 235 millió euró volt 2019-ben és 249 millió euró 2020-ban – a hotelpiaci tranzakciók ugyan csupán 71 millió eurót tettek ki 2021-ben, azonban a visszaesést nem a befektetők likviditási gondjai vagy az alacsony érdeklődés okozta, hanem a nagyobb méretű eladó ingatlanok hiánya.
A Cushman & Wakefield közölte: felmérésük alapján a régió öt legvonzóbb piaca sorrendben Prága, Varsó, Budapest, Krakkó és Bukarest volt 2021-ben. Budapest a 3. legkeresettebb célpont lett az üzemeltetők körében a régióban, 77 százalékuk kifejezetten érdeklődik a magyar főváros iránt. Az üzemeltetők 16 százaléka kiemelkedően érdeklődik debreceni terjeszkedés iránt is.
A megkérdezett üzemeltetők nagy része arra számít, hogy a kelet-közép-európai régió összes piaca teljesen helyreáll 2024-re, de a kiemelt úti célok és regionális városok várhatóan előbb érik el a 2019-es szinteket, mint a fővárosok.
A budapesti szállodai teljesítményekről kiemelték: a főváros 2021 második felében 66,8 százalékot javított a Revpar (egy kiadható szobára jutó szállásdíj bevétel) mutatón, 43 százalékot a foglaltsági indexen és 16,6 százalékot az átlag napi árakon. Mindez főként az utazási korlátozások enyhülésének eredménye, mely lehetővé tette például a nemzetközi és sport rendezvények megtartását.
Ilyen jelentős Revpar mutatóval Budapest a 2. legjobb lett a régió fővárosai között 2021-ben, Bukarest után, ahol 67,3 százalékos Revpar-növekedést mértek. A budapesti hotelek teljesítménye az európai átlagot is meghaladja, ami 61,1 százalékos növekedést mutat.
Felix Nees, a Cushman & Wakefield tanácsadója a közlemény szerint elmondta: a magyar határok 2021. májusi újranyitása óta a budapesti hotelpiac folyamatos javulást mutat, 48,1 százalékos csúcsot ért el a foglaltság, az átlagos napi ár pedig 90,22 euró lett novemberben. A nemzetközi turizmust érintő korlátozások enyhítésének hatására Budapest előnybe került a többi kelet-közép-európai fővárossal szemben, így a piaci teljesítmény tovább javul majd 2022-ben, az idei első negyedév adatai szerinte túlszárnyalják majd a 2021-est.
A Cushman & Wakefield vezető nemzetközi ingatlantanácsadó a Hospitality Operator Beat című jelentéséhez a közép-, a kelet- és a dél-kelet-európai régióban aktív, nagy, nemzetközi szállodaüzemeltetők véleményét kérte ki, akik több, mint 730 hotelt képviselnek 121 ezer szobával. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visit Hungary: Nyáron 14%-kal több külföldi vendég választotta Magyarországot, mint tavaly
Az új csúcsokat beállító idei nyári szezon eredményeihez jelentős mértékben…
Tovább olvasom >Turisztikai fejlesztések indulnak Sándorfalván
Turisztikai fejlesztések indulnak a Csongrád-Csanád vármegyei Sándorfalván, az uniós támogatással…
Tovább olvasom >Nagy Márton Matt Doocey-val Új-Zéland turizmusért felelős miniszterével egyeztetett
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta szerdán Matt Doocey-t Új-Zéland…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visit Hungary: Nyáron 14%-kal több külföldi vendég választotta Magyarországot, mint tavaly
Az új csúcsokat beállító idei nyári szezon eredményeihez jelentős mértékben…
Tovább olvasom >Gulliver cseresznyéje – A nap videója
Gyönyörű a látvány – várjuk a hasonló méretű málnát!
Tovább olvasom >