Többet használták a SZÉP-kártyákat az első tíz hónapban

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 12. 01. 09:26

Idén az első tíz hónapban többet használták a SZÉP-kártyáikat a magyarok, mint az előző év azonos időszakában a kártyakibocsátók MTI-nek küldött adatai szerint.

A korábbiakhoz hasonlóan a hosszú hétvégék alatt megugrottak a SZÉP-kártyás vásárlások

Idén október végéig 275 milliárd forintot költöttek az OTP SZÉP-kártyákról, ez 6 százalékkal több a tavaly első tízhavinál. Ugyanebben az időszakban a munkáltatók 237 milliárd forintot utaltak dolgozóik OTP SZÉP-kártyáira, ami a tavalyinál 2 százalékkal nagyobb összeg.

Hagyományosan a vendéglátás alszámla forgalma a legmagasabb, idén is ugyanezt tapasztalta a bank. Ezt követte a szálláshely, majd a szabadidő zseb. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy 2021 áprilisa óta átjárhatók a SZÉP-kártya alszámlái, vagyis az összes SZÉP-kártya elfogadóhelyen mindhárom zsebről lehet fizetni.

Az OTP SZÉP-kártyás költések jellemzően a nyári hónapokban, júliusban és augusztusban a legmagasabbak, ugyanakkor idén a SZÉP-kártya hideg élelmiszerekre való felhasználhatósága miatt az első félévben használták jobban kártyáikat a kártyabirtokosok: áprilisról augusztusig kiegyenlítetten, 30-35 milliárd forint között mozgott a havi költés. Emiatt a 2021-es adatokhoz képest tavasszal jelentősen több, nyáron pedig valamivel kevesebb költés realizálódott idén.

A K&H Bank tájékoztatása szerint idén év végéig a SZÉP-kártyás költések értéke megközelítheti a 30 milliárd forintot; az elfogadóhelyek számának folyamatos bővülése, a tavaszi élelmiszervásárlási lehetőség és az alszámlák közötti átjárhatóság miatt.

Mozgalmas volt a SZÉP-kártya használat szabályozásának szempontjából az idei év: év végéig meghosszabbították az alszámlák közötti átjárhatóságot, februártól júniusig élelmiszervásárlásra is fel lehetett használni a juttatást és egy új, az idei év október 15-ig feltöltött és a jövő év tavaszáig fel nem használt juttatásokra fizetendő egyszeri díjat is bevezettek, így ösztönözve a keretösszegek elköltését. Mindezek eredményeként az első 10 hónapban a K&H SZÉP-kártya költések értéke megközelítette a 24 milliárd forintot és az év végéig elérheti akár a 30 milliárdot is, ami jelentős növekedést jelentene a tavalyi, közel 28 milliárd forintos éves forgalomhoz képest. Az intenzív felhasználást az is segíti, hogy a mintegy 283 ezer kártyabirtokos országosan már 39 ezer elfogadóhelyen használhatja fel a juttatást – közölték.

A K&H Banknál a három alszámla közül a vendéglátás alszámla forgalma volt a legnagyobb, ezt követte a szálláshely, végül pedig a szabadidő alszámla használata. A 2022. október 15-ig feltöltött egyenlegek 2023. május 31-ig használhatók fel díjterhelés nélkül.

Az MKB Bank is felidézte: a SZÉP-kártyával kapcsolatban 2022-ben sok változás történt, amelyek együttesen hatottak a forgalomra. Idén már újra kellett fizetni szociális hozzájárulási adót (szochót) a SZÉP-kártyás juttatások után és a béren kívüli juttatásnak minősülő SZÉP-kártyás juttatások éves keretösszege visszaállt az eredeti 450 ezer forintra. Ezekhez az intézkedésekhez jött hozzá a fel nem használt egyenlegekkel kapcsolatos díj veszélyhelyzeti szabályozása, ami a felhasználás további növelésére ösztönözi a kártyabirtokosokat.

Mindezeket figyelembe véve a körülményeknek megfelelő folyamatokat tapasztalt a bank. Ugyan a számok kicsivel mérsékeltebbek, mint a kiemelt rekordot hozó 2021-esek, de a szocho újbóli fizetésének bevezetése ellenére a vártnál kisebb mértékben, 4,5 százalékkal mérséklődött a beérkező juttatások összege. Emellett 5 százalékkal kisebb felhasználás a számlákon lévő alacsonyabb év eleji összegekkel is összefüggésben lehet. Az alszámlák közül idén is a vendéglátás alszámla forgalma volt a legnagyobb – írták.

MTI

Kapcsolódó cikkeink