Több száz bor mutatkozott be a Winelovers Grand kóstolón
Több mint 150 magyar bor- és pezsgőmárka vett részt összesen 700 tétellel az 2024-es Winelovers Grand évindító kóstolón, amelyen nemzetközi pincészetek további mintegy 100 bora is kóstolható volt április 6-án a Corinthia Hotel Budapest termeiben.
A Winelovers Grand idén is széles betekintést nyújtott a borok világába: könnyedebb fehérborok, rozék és gyümölcsös vörösborok mellett hagyományos eljárással készült pezsgők, hordóban érlelt, testesebb vörösborok, valamint természetes édes borok, tokaji aszúk is szép számmal voltak kóstolhatók a standoknál – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.
Közleményük szerint a legnagyobb választékot felvonultató Trifecta Teremben az érdeklődők a kóstolás mellett találkozhattak a hazai borászokkal, a Csúcsborok és nemzetközi borok termében pedig külön asztalnál ülve tesztelhették a borokat.
Az edukáció minden évben a rendezők kiemelt célja volt, ebben a Borkollégium és a londoni székhelyű Wine & Spirit Education Trust (WSET) volt a partnerük. Az érdeklődők így a rendezvény egész ideje alatt ingyenes szakmai pop-up kóstolási tréningeken vehettek részt.
A szervezők idén is 200 kedvezményes jegyet hoztak létre azoknak a 18-25 éves fiataloknak, akik az ingyenes borkóstolási tréningek egyikén szerettek volna részt venni, és további 200 kedvezményes jegyet biztosítottak a borszakmában dolgozók számára is.
Az elkötelezettebb érdeklődők öt mesterkurzuson tájékozódhattak olyan, „haladóbb” témákban, mint: English sparkling – a pezsgő angolul; Riesling of the world; Ecstasy of GOLD – Hogyan nyerjek aranyérmet egy nemzetközi borversenyen?; Napa Valley Cabernet Sauvignon, Vintage 2019; valamint Muzeális aszú 1940-től 1983-ig.
Kapcsolódó cikkeink
Extrém korai szőlőszüret várható idén
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, Varga…
Tovább olvasom >Jönnek a Debreceni Bor-és Jazznapok
A Debreceni Bor- és Jazznapok a nyár leghangulatosabb fesztiválja, melyen…
Tovább olvasom >Kihívásokat jelent a magyar borászat számára az EPR és a DRS
A magyar borászok számára jelentős kihívást jelent az újonnan bevezetett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >