Több friss tejet adnának a gyermekeknek a közétkeztetésben
Módosítják az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetési rendeletét, a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek – közölte a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön telefonon az MTI megkeresésére.
Novák Katalin felidézte, hogy tavaly szeptemberben vezették be a rendeletet, amellyel az volt a céljuk, hogy a közétkeztetésben naponta részt vevő több mint egymillió gyermek minél egészségesebben táplálkozzon. Száműzni akarták a mesterséges alapanyagokat, a só és a cukor túlzott használatát, ugyanakkor azt szerették volna, ha az ételek továbbra is megfelelnek a magyar ízlésvilágnak – tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ígéretüket betartva folyamatosan figyelték a visszajelzéseket a rendeletről, ennek lett az eredménye, hogy most bizonyos pontokon módosítják a jogszabályt.
Az érintettek gyakran kifogásolták, hogy túl kevés sót tesznek az ételekbe. Az idősebb korosztályok esetében eddig is csak lépcsőzetesen csökkentették a sótartalmat, most ezt a fokozatosságot a fiatalabbakra, így az egy-három és a négy-hat évesek csoportjára is kiterjesztették – mondta.
Az államtitkár kiemelte, hogy nem cél a só teljes elhagyása, az viszont igen, hogy az ízesítés mértéke az egészségügyi határérték alatt maradjon. A tervezett módosítás lényege, hogy a sócsökkentés kevésbé legyen drasztikus – jegyezte meg.
A változtatások másik fontos eleme, hogy több friss tejet akarnak adni a gyermekeknek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az is cél, hogy a háromévesnél idősebbek magasabb zsírtartalmú, „természetesebb” tejet kapjanak. Novák Katalin cáfolta azt a sajtóban olvasható vélekedést, amely szerint a tejtermékekre vonatkozó előírások módosítása közvetlenül növeli az étkeztetés költségeit.
Az államtitkár a harmadik legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy még tovább szigorítanák, minden korosztály esetében tiltanák az édesítőszerek használatát.
A tervezett módosításokat még az ősszel életbe léptetik – közölte Novák Katalin. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a menza, de fenntartható a minőség – nagy kihívások előtt a közétkeztetés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ír ínyencség lett a világ legjobb sótlan vaja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Feltámadt a túró: újra hasít az amerikai tejipar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >