Több ezer négyzetméternyi zöldfelülettel nyílik meg Buda legnagyobb bevásárlóközpontja

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 04. 21. 10:03

Közel 4000 négyzetméteren elterülő színes növénytakaró, díszfüvek, cserjék és hűs árnyékot adó fák is várják majd a látogatókat az idén szeptemberben megnyitó Etele Plazában. Buda legnagyobb bevásárlóközpontjának homlokzatát a tervezők úgy alakították ki, hogy minden irányból kellemes zöldhatást keltsen. A főváros első okosplázája emellett fedett sétánnyal, okospadokkal, új kerékpárúttal és 250 bicikli számára alkalmas, részben intelligens tárolóval is gazdagítja a környéket. 

A környezettudatosság jegyében valósul meg a Futureal által fejlesztett Etele Plaza. Az Etele tér közvetlen közelében, Budapest legnagyobb multimodális közlekedési csomópontjában található bevásárló- és szórakoztatóközpont már a tervezési fázisban megszerezte a Breeam Very Good minősítést, amely a fenntarthatóság egyik legmagasabb szintjét képviseli, és ennek megfelelően alakítják ki a komplexum zöldfelületeit is.

A környezetbarát Etele Plaza tetőkertjei az épület 3., 5. és 6. emeletén, valamint a tetőszintjén is helyet kapnak, amik így többszintes növénytakaróval fedik be a bevásárlóközpontot. A harmadik emeleten két különleges zöld sziget is várja majd a látogatókat: egy, az ételudvarhoz tartozó 536 négyzetméteres terasz, és egy 417 négyzetméteres fitnesz terasz, amely sportrendezvényeknek és csoportos foglalkozásoknak ad majd otthont.

A kertekbe ültetendő növények kiválasztásakor a tervezők külön figyelmet szenteltek annak, hogy harmonikusan illeszkedjenek a környezetbe. A természetesség érdekében díszfüvek, évelő és mezei növények, cserjék és fák is ékesítik majd a tetőteraszokat. Kiemelt szempont volt, hogy a zöldfelületek ne csak a pláza látogatói, de a környékbeli magasabb épületek lakói számára is üde, természetközeli élményt nyújtsanak.

Az Etele Plaza építésével párhuzamosan a komplexum körüli utcákat is felújítják, az Etele úti oldalon pedig egy új, fedett sétányt alakítanak ki, valamint telefontöltésre alkalmas okospadokat helyeznek ki. A bevásárlóközpont mellett egy külön biciklisávval, és 250 kerékpár napközbeni tárolására alkalmas, digitális megoldásokkal felszerelt bicikliparkolóval is gazdagodik a környék.

A Paulinyi & Partners Építészeti Stúdió által tervezett Etele Plazát egyedülálló építészeti megoldások és digitális szolgáltatások jellemzik majd. A belvárosból akár 10 perc alatt megközelíthető, 55 000 négyzetméter bérbeadható területű bevásárlóközpont 180 üzlethelyiségében a legnagyobb divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

A Breeam minősítéssel összhangban külön figyelmet kap a könnyű megközelíthetőség biztosítása, a fényszennyezés, valamint a közvetlen környezeti terhelés minimalizálása, az időtálló anyagok beépítése és a hulladék újrafelhasználásának elősegítése is. Az Etele Plaza területén a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti majd a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a komplexumban pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül.

 

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink