Tizennégyezer emberen segített az Élelmiszerlavina

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 07. 11:25

Százhetven tonna terményt takarítottak be idén 52 önkormányzat és nonprofit szervezet földjein a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában. A rászorulók közreműködésével megtermelt élelmiszer-növények összesen 14 ezer nehéz sorsú emberhez kerültek.

syngenta

Az idei szélsőséges, aszályos időjárás még a sokat tapasztalt gazdálkodókat is nagy kihí-vások elé állította, így mindenképpen örömteli, hogy 2015-ben a pályázók ilyen szép mennyiséget tudtak betakarítani földjeiken, mondta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója. A vállalat idén növelte a felajánlott zöldborsó, csemegekukorica, karfiol, vöröshagyma, fejeskáposzta, paprika vetőmagok mennyiségét, amelyek tavasszal már összesen 110 hektáron kerültek földbe. Közösségi munkában kétezren vetették a vetőmagokat és gondozták hónapokig a fejlődő növényeket. Majd ősszel a betakarított élelmi-szernövények idősekhez, fogyatékkal élőkhöz, tartós betegekhez, nagycsaládokhoz kerültek. Összesen 14 ezren kaptak a felajánlásból.

Az Élelmiszerlavina programba idén első alkalommal kapcsolódott be a dél-baranyai Adorjás. A hátrányos helyzetű ormánsági községben 3 hektáron termeltek burgonyát, cukkinit, fejeskáposztát és zöldborsót. Mint Czöndör Levente önkormányzat képviselő, koordinátor elmondta: a kártevők elleni védekezés és az öntözés megoldása adott plusz feladatokat, de összességében nem panaszkodhatnak a termény mennyiségére. Az összesen 9 tonnányi mennyiséget a településen élő családok, idősek, rászorulók kapták.

Negyedik éve vesz részt a programban a Tudat Mezsgyéjén Alapítvány a Zala Megyei Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete és Otthona együttműködésével, amelynek 21 ezer négyzetméteres földjén tízféle vetőmagot vetettek tavasszal. A föld művelését szakember irányításával önkéntesek végezték, a kertészeti munkákba bekapcsolódtak az otthonok fogyatékkal élő lakói, akik egyre több feladatot el tudtak látni önállóan is.

– Összesen 4 tonnányi termést hozott az idei év, kiemelkedő volt a paradicsom és káposzta mennyisége. A megtermelt élelmiszernövényekkel összesen 117 – Magyarszerdahelyen, Pölöskefőn, Nagykanizsán élő értelmileg és halmozottan sérült hátrányos helyzetű embert támogattunk – mondta Bakos Gerda koordinátor. – A legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy ezek az emberek egyre több feladatot el tudnak látni a közös munkában, s a közösen megtermelt növényekből önállóan, vagy segítséggel, de már saját maguk is készítenek ételeket.

Mint a program mottója is kifejezi, „Hal helyett hálót” adtunk idén is, örömteli látni a lelkesedést és a tenni akarást, amely jellemzi az Élelmiszerlavinában résztvevő embereket, mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

– Az Élelmiszerlavina története során eddig már 115 ezer hátrányos helyzetű ember kapott segítséget. A kézzelfogható csomagokon túl igazán nagy eredménynek tartjuk, hogy többen már saját kertjükben is újra elkezdték a gazdálkodást az itt tanultakat kamatoztatva, a pályázók egyre több saját föld művelésén gondolkodnak, többen pedig jelképes összegért adják át művelésre a parlagon heverő földjüket – hangsúlyozta Cseh Balázs.

A társadalmi célú program idén első díjat kapott a Legsikeresebb Partneri Együttműködések kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjátadóján.

Kapcsolódó cikkeink