Tíz százalékkal nőtt a Vajda-Papír árbevétele tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 05. 04. 11:15

Tíz százalékkal nőtt a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír cégcsoport árbevétele, és elérte az 52 milliárd forintot, adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) hat milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban még 2,5 milliárd forint volt. A vállalat az idén a belföldi és az exportpiacokon is enyhe növekedéssel számol.

A társaság az MTI-nek küldött közleménye szerint rekordévet zárt 2020-ban, és az átadott vagy megindított fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat 2021-es kilátásai is jók. Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója a következő időszakról elmondta, előkészítik a cég tőzsdére lépését és folytatják a külpiaci disztribúció erősítését is.

A koronavírus-járvány felértékelte az önellátás jelentőségét, ezzel összefüggésben az ügyvezető igazgató kiemelte a vállalat dunaföldvári maszkgyártó gépének idei üzembe helyezését, illetve a cégcsoport higiéniai papírtermék-gyártás kapacitásának növelését. A bővítés folytatódik majd a jövő év elején megnyíló új dunaföldvári gyáregységgel – tette hozzá Vajda Attila. Az új üzemcsarnok felépítése mellett beüzemelnek egy alappapírgyártó gépsort is, így a kapacitás növelésén túl teljessé válik a saját előállítású alapanyag biztosítása a higiéniai termékekhez, ami az ügyvezető szerint stratégiai előny a vállalat számára.

A gyárbővítéssel üzembe helyezett gépsor termelését belföldön és külföldön egyaránt értékesítik majd, a vállalat ebből származó többletbevétele várhatóan eléri az évi 15 milliárd forintot.

A fejlesztések finanszírozását a vállalat önerőből és kötvénykibocsátásokból fedezi. A jegybank kötvényprogramjában a tavalyi 11,2 milliárd forint értékű kibocsátás után az idén 9 milliárdos kibocsátást terveznek.

Vajda Attila a közleményben beszámolt arról is, hogy a járvány miatt alaposan megugrott a kereslet a cég termékei iránt. Teljes létszámmal dolgoznak a dunaföldvári, a székesfehérvári és a budapesti gyárukban.

Az árbevétel és az eredményesség tavalyi növekedéséhez hozzájárult a pandémiás időszakban tapasztalt felvásárlási láz első hulláma is. A termelés márciusban 50 százalékkal haladta meg az átlagos havi szintet. A legnagyobb keresletnövekedés a toalettpapírok iránt jelentkezett – ez teszi ki az üzemeik teljes termelésének 30-40 százalékát.

A higiéniai papírtermékekből a belföldi fogyasztás 55-60 százalékát a Vajda-Papír állítja elő, de jelentős az export is, a termelés 40 százalékát szállítják külföldre. A Vajda-Papír Kft. az árbevételének már közel felét külföldön realizálja.

A társaság stratégiai célja, hogy 2021 végére 30 százalékra emelje az újrahasznosított anyagok arányát műanyag termékcsomagolásában, ezzel csaknem 300 tonnával csökkentve az új műanyagfelhasználást, és tovább növeljék a papír-csomagolásban megjelenő termékek számát is. A vállalat a termékfejlesztés és gyártás során 2021-ben is kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, kiemelt cél az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia minél nagyobb arányban történő felhasználása.

A Vajda-Papír 21 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit Skandináviába, a Baltikumba valamint Kelet-Közép-Európa több mint 20 országába szállítják. A cég 2013-ban Norvégiában is nyitott egy több mint 130 új munkahelyet teremtő leányvállalatot. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink