The Donut Library

The Donut Library
Dátum: 2013. 11. 04. 11:10

Igencsak rosszul mérhette fel a lehetőségeket 20 éve a Magyarországon lábát megvetni próbáló, de nálunk gyorsan megbukó amerikai Dunkin Donut-lánc, mert annak kevés a valószínűsége, hogy az emberek akkor nem szerették a fánkot, most meg igen.

Márpedig ahhoz elég sokan szeretik, hogy a Pozsonyi utcában nemrég nyílt The Donut Library készlete időnként kifogyjon. A tulajdonosok azt is megengedhetik maguknak, hogy csak reggel 9-kor nyissanak, ami most még rendben is lehetne, de ha a tervek szerinti üzletlánc megvalósul, feltehetően át kell gondolni a koncepciót. A fánkok színesek, sokfélék, finomak és bűnre csábítók. A másféltucatnyi édes ízű után állítólag jönnek majd a sósak, aztán a bagel szendvicsek. Kapható egy minőségi jégkrémfajta is, az italokat pedig a szörpök, a kávé, a kakaó, a tea és a tej képviseli. A fánkok darabja 290, az eszpresszó 200, 3 dl szörp 300 forintba kerül. A hely nemcsak az édesség élvezetéről szól: nevének „megfelelően” az üzletben sok teli könyvespolc, az asztalok mellett pedig olvasólámpák várják a könyvbarát vendégeket.

Budapest, Pozsonyi út 22.

Magazin The Donut Library