Termésbiztonság csak megfelelő vetőmagokkal érhető el
Az ültetési szezonra való tekintettel a hatóság vetőmagmintákat ellenőrzött az elmúlt időszakban. Az akcióról dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy az illetékes vármegyei kormányhivatalok szakemberei tisztaság és csírázóképesség vizsgálata céljából vettek mintát összesen 78 darab kistasakos zöldségvetőmagból.

A vizsgált minták közül csak 5 nem felelt meg a teszteken (Fotó: Pixabay)
A szakértők a mintákat különböző áruházláncokból, gazdaboltokból és kiszerelőktől szerezték be az ország egész területéről. Négy fajból (csemegekukorica, retek, saláta és uborka) fajonként mintegy 20-20 terméket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.
A vizsgálatok eredményei alapján a kistasakos vetőmagok tisztasága minden esetben megfelelőnek bizonyult
A csírázóképesség tekintetében a minták 93,6%-a megfelelt a szabványokban előírt követelményeknek. Az előírásoknak mindössze 5 tétel nem felelt meg. Ezen tételek kapcsán a vásárlók védelmének érdekében a hatóság megtette a szükséges intézkedéseket ‒ fejtette ki dr. Nobilis Márton. A megfelelő termés elérésének első lépéseként a kistasakos vetőmagok vásárlásakor minden esetben célszerű ellenőrizni a csomagoláson szereplő lejárati dátumot és az azonosító számot. Emellett érdemes figyelembe venni a tasakokon (általában) feltüntetett, a forgalmazó által ajánlott termesztéstechnológiát is. A hibrid vetőmagok esetében nem javasolt a magfogás és az újravetés, hanem évről évre új tételek vásárlása ajánlott, a megfelelő termésbiztonság érdekében ‒ foglalta össze a fogyasztók számára hasznos javaslatokat dr. Nobilis Márton.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: hatósági intézkedéseket vezettek be Magyarországon is a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
Az országos főállatorvos hatósági intézkedéseket vezetett be, miután ragadós száj-…
Tovább olvasom >Nébih: hatósági intézkedéseket vezettek be Magyarországon is a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
Az országos főállatorvos hatósági intézkedéseket vezetett be, miután ragadós száj-…
Tovább olvasom >Az ország több pontján gyümölcsoltó napot szerveznek a magyar gyümölcs tájfajták napja alkalmából
Fát olts, ne másokat! címmel az ország több pontján gyümölcsoltó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az eurózóna gazdaságának növekedése héthavi csúcsra gyorsult márciusban
Hét hónapja a leggyorsabb ütemű volt az euróövezet gazdasági növekedése…
Tovább olvasom >Joy bácsi, a kínai vendéglátós, aki száz étteremmel formálta át Magyarország gasztrotérképét
Cao Cseng Jin, vagy ahogy Szegeden és országszerte sokan ismerik,…
Tovább olvasom >Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >