Tavaly visszaesett a sörfőzés és a fogyasztás Csehországban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 04. 20. 11:20

Éves összehasonlításban tavaly 6,9 százalékkal 20,1 millió hektoliterre csökkent a Csehországban főzött sör mennyisége – közölte a cseh söripari szövetség kedden Prágában.

 

Az egy főre eső éves átlagos sörfogyasztás is visszaesett, mintegy hét literrel – 14 korsóval – 135 literre. Legutóbb a múlt század hatvanas éveiben volt ilyen alacsony a sörfogyasztás Csehországban – jegyezték meg a szakértők. A visszaesés hátterében a koronavírus-járvány miatti korlátozások állnak, hiszen Csehországban és külföldön is hónapokon keresztül különböző mértékben korlátozva volt a vendéglők működése.

A termelés és a fogyasztás visszaesésére azután került sor, hogy az előző évben, 2019-ben 21,6 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak, ami éves rekordnak számít.

„A sörgyárak 1950-től figyelik a statisztikai adatokat. Nem emlékszem olyan évre, amikor a vendéglők olyan nehéz helyzetbe kerültek volna, mint tavaly” – mondta Frantisek Sámal, a szövetség elnöke újságíróknak.

A statisztikák alapján 2019-ben a vendéglőkben fogyott el a sör egyharmada, míg tavaly már csak egynegyede. A tavalyi évben mintegy félezer olyan cseh vendéglő zárt be, amelyekben a sörfogyasztás fontos tételnek számított – mutatott rá Sámal.
Tekintettel a koronavírus-járványra, tavaly Csehországban hat százalékkal 46 százalékra emelkedett az üveges sörök eladása, a hordós söröké viszont jelentősen csökkent. A palackozott sörök eladása három százalékkal nőtt, a műanyagpalackokban árult sörök az összes eladott sör 11 százalékát tették ki.
Kilenc év után tavaly első ízben 381 ezer hektoliterrel mintegy ötmillió hektoliterre csökkent a cseh sörexport – hangzott el a sajtótájékoztatón. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink