Tatán épít üzemet a Gallfood pulykafeldolgozó

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 09. 11:17

Tatán épít vágó és húsfeldolgozó üzemet és hűtőházat a kecskeméti Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft., a beruházáshoz a társaság négyhektáros területet vásárolt a Tatai Ipari Parkban – jelentették be szerdán Tatán, a telek adásvételi szerződésének aláírásán.
pulyka

Borsos Ferencné, a Gallfood elnök-igazgatója elmondta, az ötmilliárd forintos beruházás megközelítőleg 350 embernek biztosít munkát, az új üzemben a tervek szerint 2017-ben indul el a termelés. A létesítmény alapterülete eléri a 15 ezer négyzetmétert és Magyarország legkorszerűbb üzeme lesz.

A vállalat pulykatenyésztő telepei Győr-Moson-Sopron, Vas illetve Komárom-Esztergom megyében működnek, ezért a társaság úgy döntött, hogy ezek közelében szeretné felépíteni új telephelyét.

Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, egy év alatt ötszáznál több új munkahely létesült Tatán, melybe a pulykafeldolgozó új állásai még nem számítanak bele.

A Gallfood Kft. Magyarország második legnagyobb pulykafeldolgozója. Két üzemükben Kecskeméten és Pacsán évente 2,5 millió pulykát dolgoznak fel.

A társaság által közzétett beszámolók szerint árbevételük 2013-ban elérte a 15 milliárd forintot, ebből 8 milliárd exportból származott. Jelentősebb külföldi piacaik; Ausztria, Németország, Olaszország, Románia, Svájc és Szlovákia. A vállalat 2013-ban 544 dolgozót foglalkoztatott teljes munkaidőben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink