Tag "mezőgazdaság"

Feldman: megháromszorozódott a kistermelők száma

A kormány sokat tesz azért, hogy a kistermelők egyre több lehetőséghez jussanak, ennek is köszönhetően ma háromszor annyian tevékenykednek, mint 2010-ben – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Marcaliban.  ...

Tovább olvasom

Megnyílt a 23. pápai agrárexpó

A 23. pápai agrárexpó az eredmények bemutatásán túl jó alkalmat teremt arra, hogy felhívja a figyelmet az ágazat előtt álló kihívásokra is – fogalmazott pénteki, az eseményt megnyitó beszédében Feldman...

Tovább olvasom

KSH: hat éve nem volt ekkora mezőgazdasági áremelkedés, mint év elején

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek...

Tovább olvasom

AM-államtitkár: cél a gyepgazdálkodás intenzívvé tétele

A magyar agrárium egyik célja, hogy tápanyag-utánpótlás és öntözés segítségével intenzívvé váljon a gyepgazdálkodás – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára, a témában tartott konferencián szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg...

Tovább olvasom

Nagy István: a vetőmagágazat évente 180-190 milliárd forint értéket állít elő

Magyarország vetőmagágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének...

Tovább olvasom

Gabonatermesztők: az aszály miatt jelentős lehet a terméskiesés

Gyengült az aszály miatt az őszi vetések minősége, akár 2-3 millió tonnás is lehet a terméskiesés – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére. Petőházi Tamás közölte,...

Tovább olvasom

NAK: mesterséges vízpótlásra lehet szüksége a mezőgazdaságnak

Amennyiben a jelenlegi vízhiányos időszak a mezőgazdaságban hosszú ideig fennmarad, és huzamosabb ideig nem esik kellő mennyiségű csapadék a földekre, aszály alakulhat ki, ez azonban mesterséges vízpótlással még elkerülhető –...

Tovább olvasom

Hatékonyabb lett az országos jégkármérséklő-rendszer

Több szempontból fejlesztették, így hatékonyabbá vált a hétfőn beüzemelt országos jégkármérséklő-rendszer – mondta Darabos Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főigazgatója az M1 aktuális csatornán. A változtatások után a rendszer...

Tovább olvasom

A gazdálkodók uniós támogatásának összhangban kell lennie a környezetvédelmi követelményekkel

A mezőgazdasági ágazatnak is hozzá kell járulnia a környezetvédelmi szempontok érvényesüléséhez, és a klímaváltozás elleni küzdelemhez, azonban megfelelő egyensúlyt kell találni az új Közös Agrárpolitika (KAP) környezetvédelmi ambíciószintje és a...

Tovább olvasom

AM: a színvonalas szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének

Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképessé tételének, ehhez járul hozzá az agrárszakmákat népszerűsítő Agrár Szakma Sztár fesztivál is, amely gazdag programokkal terelte...

Tovább olvasom

A tavalyinál korábban üzemelték be az országos jégkármérséklő-rendszert

A korábbi évektől eltérően már hétfőn üzembe helyezték az országos jégkármérséklő-rendszert, amely a tavalyi szezonban több tízmilliárd forintnyi kárt előzött meg. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint...

Tovább olvasom

Mabisz: 22 ezer növénybiztosítási szerződést kötöttek a gazdák

Összesen huszonkétezer növénybiztosítási szerződést kötöttek a gazdák Magyarországon – mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az M1 aktuális csatornán.   Felhívta a figyelmet arra, hogy a...

Tovább olvasom

Háromszázmilliárd forint volt a kertészeti ágazat kibocsátása

A kertészeti ágazat a magyar mezőgazdaság meghatározó területe, ezen belül is a legjelentősebb a zöldségtermesztés szerepe – jelentette ki az agrárminiszter  Szegváron. Nagy István a Csongrád megyei községben az Árpád-Agrár...

Tovább olvasom

Agrárkamara: hét beruházás előkészítésével folytatódik az öntözésfejlesztés

Idén hét vízilétesítmény-beruházás előkészítésével folytatódik az öntözésfejlesztés, a feladatokra 594 millió forintot különített el a kormány – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken. A kamara tavalyi felmérése szerint a...

Tovább olvasom

Nébih: még nem késő védekezni a monília ellen a meggy és őszibarack fáknál

A meggy és az őszibarack fáknál még nem késő védekezni a monília betegség ellen – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. Kiemelték, a hétvégi esőzések...

Tovább olvasom

Mabisz: az agrárkár-enyhítés legmagasabb összege csak biztosítással érhető el

A kárenyhítési alapból a termelő kizárólag akkor kapja meg a számára megítélt támogatás 100 százalékát, ha rendelkezik piaci növénybiztosítással is, egyébként csak 50 százalékos térítésre számíthat – hívta fel a...

Tovább olvasom

Magosz: az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka lehet a veszteség

Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Az elnök,...

Tovább olvasom

Falugazdászok segítik az egységes kérelmek beadását

Megkezdődött az egységes kérelmek beadásának időszaka, amelyhez az idén is ingyenes segítséget nyújtanak a falugazdászok – tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-t közleményben.   A NAK emlékeztetett arra,...

Tovább olvasom

Idén 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők

Idén mintegy ötven jogcímen 470 milliárd forintra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők – közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Feldman Zsolt azt mondta, a támogatás például...

Tovább olvasom

Gabonatermesztők: már lehet vetni a Dunántúlon a hétvégi esőnek köszönhetően

Már lehet vetni a Dunántúlon a hétvégi esőzésnek köszönhetően, ugyanakkor a csapadékhiány az Alföldön hátráltatja a tavaszi szántóföldi munkákat – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére....

Tovább olvasom

Agrárminiszter: az Agrár Széchenyi Kártya biztonságot nyújt az agrárvállalkozásoknak

Az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) folyószámlahitele kellő biztonságot nyújt az agrárvállalkozásoknak – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten. Megjegyezte, hogy a speciális kockázatok – időjárási anomáliák, állatbetegségek – miatt...

Tovább olvasom

Május végén ismét Szántóföldi Napok és AgrárgépShow lesz Mezőfalván

Ismét Szántóföldi Napok és AgrárgépShow lesz a Fejér megyei Mezőfalván május 23-án és 24-én – mondta Darabos Tamás, a NAK főigazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara...

Tovább olvasom

FruitVeB: kedvezőtlenül érinti az aszály a gyümölcs- és zöldségtermő területeket

Kedvezőtlenül érinti az aszály a gyümölcs- és zöldségtermő területeket, jelenleg 120-160 milliméter csapadék hiányzik a talajból – közölte Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI...

Tovább olvasom

Az agráriumot érintő legfontosabb kérdésekről indított konzultációsorozatot a kormány

Az agráriumot érintő legfontosabb kérdésekről indított országos konzultációsorozatot a kormány – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára  Csongrádon. Farkas Sándor a május végéig tartó Gazdaországjárás egyik első állomása előtt tartott sajtótájékoztatón...

Tovább olvasom

Ötmilliárd forint agrárbiztosítási támogatásra pályázhatnak a gazdálkodók

Az idén is 5 milliárd forint éves agrárbiztosítási díjtámogatáshoz juthatnak a gazdálkodók, az igényeket az egységes kérelembenyújtási időszakban lehet beadni – közölte az Agrárminisztérium (AM)  az MTI-vel. A közlemény szerint...

Tovább olvasom

Meghosszabbítják az öntözési idényt

A kormányzat az idei évtől meghosszabbítja a mezőgazdasági vízhasznosítási idényt, amelyben a gazdák kedvezményesen juthatnak öntözővízhez – jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára  a Csongrád megyei Fábiánsebestyénen. Farkas Sándor az...

Tovább olvasom

NAK: százmilliárdos kiesést okozhat az aszály a magyar gazdáknak

Akár százmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést is okozhat az aszály a magyar gazdáknak – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) osztályelnöke az M1 aktuális csatorna Híradójának. Az elmúlt másfél hónapban feleannyi csapadék...

Tovább olvasom

Gabonatermesztők: az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke...

Tovább olvasom

A magyar agráripar külföldi bemutatkozását szorgalmazza a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat

A magyar agráripari szereplők külföldi bemutatkozását szorgalmazza a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., ezért az idén 13 nemzetközi rendezvényen biztosít megjelenési lehetőséget. A szervezet csütörtöki közleménye szerint a magyar agrárcégek...

Tovább olvasom

A tavaszi árpa csaknem felét elvetették Zala megyében

A tavaszi árpa csaknem felét, a búza mintegyl 40 százalékát elvetették Zala megyében: a korai vetések kikeltek, az állományok szépek – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke  az...

Tovább olvasom
Oldal