Szójás áfacsalókat kapcsolt le a NAV

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 03. 29. 11:03

Az áfacsalással erősen fertőzött szójapiacon működtek azok a bűnszervezetek, amiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban kapcsoltak le a közelmúltban – írja a Világgazdaság Online. Az elkövetői csoportok – köszönhetően a nyomozók felderítő munkájának – nem dolgozhattak sokáig, de még így is milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek.

Mindhárom közelmúltban ártalmatlanított bűnszervezet cégláncolatokon keresztül tüntette el az EU-ból beszerzett szója belföldi eladása után fizetendő áfát, sőt, egyikük tevékenységi körét kiterjesztette a bűnszövetkezetek másik gyakori célszektorára, a használtgépjármű-kereskedelemre is. A NAV nyomozói azonban rajta tartották szemüket az elkövetői körökön, így hamar sikerült feltérképezni működésüket és beazonosítani vezetőiket és érintett cégeiket.

A három bűnözői csoport az ország szójapiacának számottevő részét lefedte illegális eredetű „áfamentes” termékekkel, a 27 százalékos árelőnnyel pedig a szektor tisztességes cégei képtelenek felvenni a versenyt.
A költségvetést ért kár – csak e három bűnszövetkezet működésével összefüggésben – meghaladta az egymilliárd forintot, a takarmány- és malomipart sújtó negatív árverseny azonban további károkat okozhat a gazdaságnak.

A bűnszervezetek megbénítására szervezett országos akciókban részt vevő, kétszáznál is több pénzügyi nyomozó, járőr, valamint adóellenőr és IT szakember hetvenhét helyszínen végzett házkutatást, tizenhárom gyanúsítottat hallgattak ki. A pénzügyi nyomozóknak az egyik gyanúsított szökési kísérletét is sikerült megakadályozniuk.

A helyszíni eljárásokban több mint 300 millió forint értékben készpénzt, gépjárműveket, ingatlanokat, luxuscikkeket valamint összesen 300 tonna szója- és repcedara vételárának követelését sikerült zár alá venni.
Így nemcsak az okozott kár nagy része térül meg, hanem az elkövetők által felhalmozott vagyon sem forgatható vissza újabb bűncselekmények finanszírozására.

Az ország valamennyi bűnügyi igazgatóságának bevonásával végrehajtott akció sikere azt is bizonyítja, hogy a pénzügyi nyomozók által monitorozott szektorokban egyre nehezebb csalóként észrevétlennek maradni, a piacok fokozatos tisztulása pedig a tisztességes cégeket hozza helyzetbe.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. (vg.hu)

Kapcsolódó cikkeink