Szijjártó Péter: folytatódik a mezőgazdasági együttműködés a boszniai Szerb Köztársasággal
Folytatódik a mezőgazdasági vállalkozókat támogató együttműködés a boszniai Szerb Köztársasággal, az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Banja Lukából jelentkezve a Facebook-oldalán.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/06/handshake-gc0823a446_640-300x198.jpg)
(Fotó: PIxabay)
Szijjártó Péter azt írta, Magyarország nagyon szoros, baráti együttműködést alakított ki a boszniai Szerb Köztársasággal. „Mi mindenkivel együttműködünk, akivel lehet, aki érdeklődést mutat irántunk. Az elmúlt években sokat dolgoztunk, melynek nyomán magyar vállalatok komoly szereplőnek számítanak itt fontos iparágakban” – tette hozzá.
Kiemelte, hogy az együttműködés a mezőgazdaság területén a leglátványosabb
Egy közös támogatói program keretében 4,5 milliárd forintot biztosítottunk egy pályázat keretében összesen 768 Szerb Köztársaság-beli gazdálkodónak és mezőgazdasági vállalkozónak, hogy Magyarországon gyártott mezőgazdasági gépeket és eszközöket vegyenek – idézte fel. „A közös sikerre való tekintettel most a folytatás mellett döntöttünk, így 7,5 milliárd forintos kerettel kiírjuk a második pályázati kört, s ezzel újabb magyar gépgyártó vállalatok kapnak komoly lehetőséget, hogy ide exportálják termékeiket. Ezt is tartalmazza az a gazdasági együttműködési megállapodás, melyet Radovan Viskovic miniszterelnökkel írtunk ma alá” – ismertette a miniszter.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >