Száz éves sikersztori – Kezdődik Kölnben az Anuga

Szerző: Trademagazin Dátum: 2019. 10. 03. 10:58

Szombaton nyílik a világ legnagyobb élelmiszervására, az Anuga Kölnben. Öt napon át több mint száz ország 7 500 kiállító cége – köztük hetven magyar – várja a tapasztalatok szerint 165 ezer feletti szakmai látogatót, akik több mint 190 országból keresik majd fel a Rajna parti vásárvárost. Amíg a kiállítók több mint 90 százaléka külföldi, addig a látogatók 30 százalékát várják más országokból.

Ünnepi jelleget ad az élelmiszerek világpiaci csúcstalálkozójának, hogy most száz éves az Anuga, mivel az elsőt 1919-ben tartották, akkor még Stuttgartban. Érdekesebb azonban a jövő, mondja Lorenz Rau, az Anuga igazgatója egy interjúban: „Most is bemutatunk új termékeket és trendeket az Anuga Trend Zónában, és megrendezzük az innovatív ízek show-ját is. De a fejlődés jelenlegi irányai mellett fókuszálunk az élelmiszerek jövőjére is. Hiszen néhány év múlva tíz milliárd ember fog élni a Földön. Kulcskérdés, hogy ennyi embert milyen módon lehet majd élelmezni. Az Anugán fontosnak tartjuk ezt, és most először helyet adunk a kizárólag élelmiszerek jövőjével foglalkozó „Anuga Horizont 2050” platformnak. Aki azt felkeresi, tájékozódhat a következő évtizedekre vonatkozó tervekről, víziókról és megoldásokról. Az „inspirációk új bulvárján” találkozhat élelmiszergyártó vállalatok vezetőivel, szakértőkkel újdonságok bevezetéséről, az új technológiák várható hatásairól, amelyek megváltoztatják az egész iparágat. Legfontosabb az ellátási lánc átláthatósága és biztonsága. De lényeges szerepet játszik a fejlődésben a nagyobb kényelem és fenntarthatóság mellett az is, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.”

Folytatják bevált, sikeres „Tíz szakvásár egy tető alatt” koncepciójukat, aminek jegyében a kiállító cégek kínálatukat kategóriánként jól áttekinthetően mutathatják be kategóriánként jól elkülömítve, húskészítménytől édességig.
B.E.

Kapcsolódó cikkeink