Magazin: Szakmai találkozó
Hagyományosan februárban szervezi a Turizmus Évindító Csúcstalálkozót a Kis- és Középvállalkozók Virtuális Kávéháza (KKVHÁZ). A rendezvény egy moderált vitabeszélgetés, ahol egy mintegy 40 fős kerekasztal mellett a kormányzat, a szakmai civil szervezetek, a képzés és kutatás-fejlesztés, a vállalati szereplők, valamint egyéb szervezetek, mint pl. a NAV, a GVH, a KSH, a kamarák és az NKFIH képviselői vesznek részt.
Az elmúlt években az MVI több alkalommal is összegyűjtötte a vendéglátással kapcsolatos problémákat, amelyek lehetséges megoldásairól rendszeresen tárgyalásokat folytatott a kormányzat, az MTÜ, az MKIK és a BKIK, a NAV, valamint az Artisjus képviselőivel. Az egyeztetések jelenleg is zajlanak, hogy az alábbi problémákat mielőbb megoldják.
A februári rendezvény témáihoz kapcsolódóan az ipartestület a szegmens főbb problémáit illetően a következő témákban tett javaslatokat egy háttéranyagra támaszkodva, amit Zerényi Károly készített.
Az ágazat szabályozása
1. A vendéglátást érintő áfaszabályozás módosítása, egyszerűsítése
2. A reprezentációt terhelő adók jelentős csökkentése
3. A borravaló életszerű kezelése a vendéglátóhelyeken
4. Levált vagy sérült zárjegyre vonatkozó szabályozás egyértelműsítése
5. A vendéglátást érintő munkaerőhiány és az azzal összefüggő problémák kezelése
6. A jogszabályi előírásokhoz kapcsolódóan gyakorlati útmutatók kidolgozása
Finanszírozás, pályázatok
7. A vendéglátóipari fejlesztések, beruházások támogatása
Kutatás-fejlesztés, szakképzés
8. A vendéglátóipari szakképzés megújítása
9. A vendéglátásról rendszeresen közölt KSH-adatok körének bővítése
Turisztikai versenyképesség
10. Vendéglátás-fejlesztési stratégia kidolgozása
11. A vendéglátás állami irányításának megerősítése
Az 1. és 2. témát Gócpontok a válságtérképen cikkünkben részletesen tárgyaljuk. Egy, a legégetőbb problémák közé tartozó, harmadik témában a borravaló életszerű kezeléséról az MVI javaslata a következő volt:
A borravaló a felszolgálási díjjal ellentétben alapvetően nem képezi a vállalkozás bevételét, azonban nem életszerű a borravaló és a tényleges forgalom elkülönítése. Ugyanakkor egy esetleges adóhatósági ellenőrzés során a vendéglátó vállalkozások büntetésre számíthatnak, ha a pénztárgéprovancskor eltérés tapasztalható. Amennyiben a borravaló nincs elkülönítve az egyéb címen szereplő összegektől, akkor a NAV állásfoglalása szerint pénzmozgási bizonylat kiállítására van szükség, viszont ez a megoldás a mindennapi üzemeltetés során nehezen valósítható meg. A problémára lehetséges megoldásként javasoljuk, hogy a pénztárgéprovancskor 10%-os mértékig tegyék lehetővé a pénztár egyenlegének túllépését a pénztárgép által nyilvántartott forgalomhoz képest. Mindemellett tisztázásra szorul a borravaló áfa szempontjából történő kezelése is abban az esetben, amikor a borravaló készpénzes vagy bankkártyás fizetés útján bekerül a pénztárba és a vállalkozás bevételének számít. //
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >Addikció – A nap képe
Mosd ki a szádat szappannal – büntették sokévtizede a csúnyán…
Tovább olvasom >