Spar: visszafogják kiadásaikat a vevők

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 03. 11:30

A Spar májusi forgalma azt mutatta, hogy sokan visszafogják kiadásaikat, mert attól tartanak, hogy a gazdasági válság miatt bajba kerülhetnek. Az emberek nem szoktak hozzá a napi bevásárláshoz – írja a napi.hu.

A Spar 2019-ben 10 százalékos növekedéssel 679,6 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, Tatán hipermarket épült, emellett két új szupermarket nyitotta meg a kapuit, további 14 üzletet pedig felújítottak. Az év végén összesen 572 áruház tartozott a cégcsoporthoz -mondta Heiszler Gabriella ügyvezetõ igazgató a Világgazdaságnak.

Márciusban néhány napig a karácsonyt idézték az eladások, az áprilisra viszont rányomta a bélyegét, hogy forgalmi szempontból elmaradt a húsvét. Májusban már látszott az óvatosság, érezhetően sokan tartanak attól, hogy megváltozik az anyagi helyzetük. Emiatt az olcsóbb élelmiszerek kerülhetnek előtérbe, de az is megfigyelhető, hogy hiába vált többé-kevésbé újra szabaddá a mozgás, az emberek nem szoktak vissza a napi bevásárláshoz

A vásárlószám mintegy 30 százalékkal esett vissza, kérdés, hogy a fogyasztók hosszabb távon is úgy gondolják-e majd, hogy elég hetente kétszer boltba menni. Heiszler Gabriella szerint krízisidőszakban különösen fontos, hogy rövidüljön az ellátási lánc, de az áruházlánc beszerzési politikája eddig is Magyarországra fókuszált.

A Sparra havi mintegy egymilliárd forint terhet rovó kiskereskedelmi különadó miatt konszernszintű döntés született arról, hogy melyek azok a beruházások, amelyekre mindenképpen szükség van, és melyek azok, amelyek átütemezhetők. Emellett kisebb folyó költségeken is spórolnak, beleértve ebbe az átalakításokat és a biztonsági őrök óraszámát. (napi.hu, Komócsin Sándor)

Kapcsolódó cikkeink