Sorra nyitnak a hagyományos és helyi termelői piacok országszerte

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 05. 13. 10:44

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felmérése szerint, a korábbi bezárásokat követően, jelenleg már a hagyományos piacok több mint 75%-a, a helyi termelői piacoknak pedig 65%-a tart nyitva. A kamara hetek óta folyamatosan kérte és a jövőben is kéri a piacokat üzemeltető önkormányzatokat, vállalkozásokat, hogy ne zárják be piacaikat, illetve aki megtette, az nyissa ki újra. Ezek a létesítmények a szabályok betartásával még az áruházaknál is biztonságosabbak, illetve a helyi termelők, vállalkozások fennmaradását is segítik.

A piacoknak most még nagyobb a szerepük a helyi termékértékesítésben, mint valaha, tudhattuk meg a NAK közleményéből. A kamara ezért is kéri, hogy az önkormányzatok, piacüzemeltetők ne korlátozzák – többek közt – a primőr zöldségek, gyümölcsök, a dísznövények, vágott virágok, egynyári palánták, a helyi élelmiszerek forgalmazását. Segítsék ezzel is a településük, térségük termelőit, élelmiszer-előállítóit, virágkertészeit!

A piacok nyilvántartása nem a kamarához tartozik, ugyanakkor a köztestületnek saját gyűjtése szerint országosan 695 piacról van tudomása, ezek közül 423 a hagyományos és 272 a termelői piac. A kamara heti rendszerességgel végzett felmérése szerint a – a köztestület közbenjárásának is köszönhetően – a helyi termelői piacok 65%-a, a hagyományos piacok több mint 75%-a tart már nyitva.

Kapcsolódó cikkeink