RetailZoom: Hogyan rendezte át a válság a termékkategóriák fontosságát?

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 04. 27. 21:33

Korábbi cikkeinkben többféle nézőpontból is bemutattuk, hogy a koronavírus járvány, és az őt követő karanténhelyzet hogyan változtatta meg a Hazai Láncok vásárlóinak a vásárlási szokásait a február vége óta eltelt időszakban. Most azt vizsgáljuk meg, vajon változott-e a leggyakrabban vásárolt kategóriák fontossága és értékük nagysága – csak a március hónapot vizsgálva.

Andreas Christou

Nos, egy gyors pillantás a számokra, és rögtön látjuk, hogy a “korábbi” időszak három legnépszerűbb termékkategóriája (Hús, Sörök, Zöldségek, ebben a sorrendben) most is az első három helyet foglalja el, ezek tehát továbbra is dominálják a hazai láncos vásárlók kosarait. A teljes sörkategória növekedése ugyan jelentősen elmaradt az egyéb kategóriák két, olykor háromszámjegyű növekedésétől (sőt, egyes szegmensei még csökkentek is), de még így is dobogós helyet foglal el. Jelentősen visszaestek ugyanakkor a gyümölcsök, a pékáruk (és ezzel párhuzamosan vélhetően ugrásszerűen megszaporodtak az otthoni sütések…), minimálisan csökkentek a sós snack-ek, talán összefüggésben a szociális kapcsolattartás szinte teljes hiányával.

Az “erősödési” oldalon találjuk természetesen a wc papír kategóriát, mely a márciusi értékbeni forgalmi számok alapján már TOP 10-es kategória, a Tejeket, Sajtokat, és – jelentős ugrást bemutatva – a Tésztákat is. A további top kategóriák közül a Csokoládék és a Szénsavas üdítők megtartották a pozíciójukat (bár a kis és nagy kiszerelések ellentétes utat jártak be).

Ha az egyes termékkategóriákat tartalmazó kosarak „átlagos kosárértékét” vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a legnagyobb mértékben a Pékség termékeket tartalmazó kosarak ugrottak meg, közel 150%-kal, de a Tejeket (+82%) és Tésztákat tartalmazó kosarak (+68%) összértéke is jelentősen megnőtt. A pékáruk általános szintű visszaesése nem ellentmondás, vélhetően két táborát különböztethetjük meg a vásárlóknak: az otthon sütőket, és a továbbra is üzletbe vásárlókat, ez utóbbiak koncentrált vásárlásainak köszönhető a háromszámjegyű kosárnövekedés. A TOP 10 kategória átlagos kosárnövekedése egyébként átlagosan mintegy 60%.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink