Magazin: Rendezvénygasztronómiai verseny
A MARESZ szervezésében február 6–7-én, a Sirha Budapest kiállítás keretei között kerül megrendezésre az első Magyar Rendezvénygasztronómiai Bajnokság, melynek nyertese a 2019-es International Catering Cup nemzetközi döntőn fogja képviselni hazánkat 11 másik országgal versenyezve. A verseny célja, hogy szektor hazai képviselői bemutathassák tudásukat – a legjobbak a nemzetközi porondon is. A kihívás megköveteli a csapatoktól, hogy különböző aspektusokból közelítsék meg egy fogadás, esemény vendéglátós szolgáltatását, melyek kiemelt jelentőségűek a rendezvényszakmában. A jelölteknek bizonyítaniuk kell tudásukat a következő próbatételek során: konyhai előkészítés, ételek elkészítése, az ételkreációk szállítása, az ételek prezentálása. Ez a magyar válogatón kacsa- és libamájból álló hideg előételt, rákmártásos pisztrángból álló meleg előételt, sertéshúsból álló főételt és mangós csokoládédesszertet jelent. A magyar döntőre 6 csapat kvalifikálja magát, amelyeknek a versenyen a feladata 2 részből áll: az elkészített ételek kóstoltatása és egy látványos hidegbüféasztal bemutatása a készített ételekkel. //
Kapcsolódó cikkeink
Zöld gasztronómia – Mi lehet a fenntartható siker receptje?
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállításon, az MMSZ HoReCa és Event…
Tovább olvasom >Innovatív projekteket vár a MaReSz az Event Touch InkubátorHUB pályázatára
„Tűnjön ki innovatív projektjével az üzleti rendezvények világában!” mottóval hirdet…
Tovább olvasom >Jó falatok, meg ami velük jár
Az elmúlt másfél-két évben a vendéglátás átalakulásának lehettünk tanúi itthon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gurul, lebeg, italt hűt – A nap képe
Nélkülözhetetlen nyári partner, és több színben is megszerezhetők a Cuddy…
Tovább olvasom >MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első…
Tovább olvasom >Több mint 3 millió forintos bírságot szabott ki a Nébih strandbüfékre és streed food árusokra
A strandbüfék és a street food árusító helyek nyári szezonális…
Tovább olvasom >