Tisztújító MaReSz-rendezvény
A szervezet idén 5. alkalommal megtartott, egész napos EventTouch rendezvényszakmai eseményének keretei között zajlott a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) tisztújító gyűlése.
A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.
Ennek során ismét újraválasztották a 2010 óta a szakmai szövetség vezető tisztségét folyamatosan betöltő eddigi elnököt, Ganczer Gábort, és bizalmat szavaztak a két eddigi alelnöknek, Benyhe Ildikónak és Rókusfalvy Gábornak is. A héttagú elnökség az alapszabály szerint a szövetség hét tagozatának egy-egy képviselőjéből áll össze. A konferencia előadásai a rendezvényágazat alakulását napjainkban meghatározó három megatrendre, a fenntarthatóságra, a digitalizációra és az innovációra épültek. Nyitóbeszédében Ganczer Gábor hangsúlyozta: fontos, hogy megmutassuk, Budapesten kívül is vannak nemzetközi színvonalú rendezvényhelyszíneink, ezért hoztuk idén először az üzleti rendezvényszervező ágazat legnagyobb seregszemléjét vidéki helyszínre. //
Kapcsolódó cikkeink
Az Alpro Peter Crouchcsal együttműködve bővíti növényifehérje-választékát
Az Alpro egy sor újdonsággal bővítette növényifehérje-választékát a Peter Crouch futball-legendával kötött…
Tovább olvasom >Adatlopásoktól rettegnek a vásárlók
Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai…
Tovább olvasom >Balatoni sörök
A Zamárdi Nyitva! Vállalkozói Egyesület rendelésére készítette a lokálpatrióta balatonföldvári Helka…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Magyar Konyha Top 150 Termelői Kalauza
Hazai kistermelőket, csúcsminőségű termékeiket – a húsok, gabonák, tejtermékek, szárnyasok…
Tovább olvasom >Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban
Népszerű előadók koncertjeivel, családi és hagyományőrző programokkal, szüreti felvonulással és…
Tovább olvasom >A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >