Rekordsebesség az első negyedévben

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 06. 24. 21:21

A magyar gazdaság 2019 első negyedévében a várakozásoktól eltérően nem kezdett el lassulni, sőt rekordsebességűre gyorsult. Ennek alapján a GKI márciusi előrejelzéséhez képest 3,5%-ról 4%-ra emelte GDP-növekedési, 7%-ról 13%-ra beruházási és 4%-ról 4,3%-ra fogyasztási előrejelzését.

Udvardi Attila
kutatásvezető
GKI

A gazdaság túlfűtöttsége következtében a GKI a korábban gondoltnál lényegesen gyorsabb, 3,2% helyett 3,7%-os inflációra, s a folyó fizetési és tőkemérleg lényegesen kisebb aktívumára (a GDP 3,2%-a helyett csak 1,4%-ára) számít. A második negyedévtől már szinte biztosan elkezdődik a lassulás, elsősorban az EU-transzferek növekedésgyorsító hatásának kifulladása, a látványosan gyors bérkiáramlás versenyképességi akadályai, illetve a kivitel bővítésének keresleti és kínálati akadályai következtében.

A kormány folytatja az erőltetett (a konvergenciaprogram szerint évente legalább 4%-os) növekedést célzó gazdaságpolitikáját, amit a versenyképesség javításával kíván megalapozni. Mivel az eddig ismertté vált lépések közül éppen a piaci verseny erősítése – például a gyakran előre sejthető nyertesek és vesztesek rendszerének megszüntetése, a túlcentralizált, lojalitásalapon irányító állam modernizációja – hiányzik, sőt inkább mindezen káros jellemzők kiterjesztése folyik, ennek megvalósulása valószínűtlen. Mivel az EU-ban nem következett be a magyar politikai vezetés által várt markáns (szélső) jobbra tolódás, a magyar kormány érdekérvényesítő képessége jelentősen csökkenni látszik. Mindezek alapján a magyar gazdaság kormány által várt 4% körüli növekedési pályája hosszabb távon nem lesz fenntartható… //

Kapcsolódó cikkeink