Rekordforgalmat ért el a szentesi DélKerTÉSZ

Szerző: STA Dátum: 2023. 04. 05. 10:15

Rekordszintű forgalmat ért el tavaly a szentesi DélKerTÉSZ, a zöldség- és gyümölcsértékesítésből származó nettó árbevétele megközelítette a 18 milliárd forintot, ami éves szinten 37 százalékos növekedés – tájékoztatta a szövetkezet az MTI-t.

A közlemény szerint a DélKerTÉSZ főként paradicsomot és paprikát termesztő tagjai tavaly 53,3 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ez több mint 1500 tonnával, majdnem 3 százalékkal haladja meg a 2021-es mennyiséget. Az úgynevezett frisspiaci termékeknél – a paprikánál és paradicsomnál – 1100 tonnával 26 ezer tonna alá csökkent az értékesítés, a termelők közül ugyanis többen koktélparadicsomot ültettek, amelynek hozama alacsonyabb, mint a hagyományos változatoké. Az értékesített frisspiaci termékek 54 százaléka paprikaféle, 44 százaléka paradicsom, a többi pedig főként uborka vagy káposztaféle volt tavaly.

Nagypéter Sándor elnök kifejtette, a szövetkezet a termelőknek tavaly 4,4 milliárd forinttal többet tudott fizetni mint 2021-ben

Éves szinten a termelői árak a frisspiaci termékek közül a paprikaféléknél 42, a paradicsomféléknél csaknem 40, míg a paprikakülönlegességeknél 12-28 százalékkal nőttek. A bevétel növekedéséhez hozzájárult, hogy öt, országos hálózattal rendelkező boltláncnak 10 milliárd forint értékben adott el zöldségeket a DélKerTÉSZ, ami több mint 2 milliárd forintos növekedés. A külföldi értékesítés 34 százalékkal, 3,1 milliárd forintra nőtt, a legnagyobb külföldi megrendelők a cseh, szlovák, német, román, bolgár partnerek voltak. Nagypéter Sándor szerint a környező országokba irányuló exportban további lehetőségek vannak, elsősorban a rövid szállítási utak miatt.

Az energiaárak és az inputanyagok árának elszállása, valamint az éghajlatváltozás miatt jelentősen átrendeződtek a piacok

Van, ahol az ültetést későbbre csúsztatták, több országban, például Spanyolországban komoly vízhiánytól szenvedtek a termelők, de az extrém időjárás a hideg Észak-Afrikában is visszavetette a termést. Hollandiában pedig a pótlólagos megvilágítást igénylő hajtatott zöldségtermelésre voltak negatív hatással az energiaárak – tette hozzá az elnök. Úgy vélte, a gazdasági és természeti okok miatt várható jelentős strukturális változások kitörési pontot jelenthetnek a magyar termelők és a magyar zöldségek számára. Az elnök szerint a magyar termelők a szállítási távolságok és a geotermikus energia, valamint a termálvíz kihasználása miatt egy lépéssel előrébb lehetnek a régiós piacokon, ehhez azonban folyamatos fejlesztésekre van szükség.

A hajtatott zöldségtermesztés a mezőgazdaság nemzetközi szinten egyre nagyobb teret hódító, innovatív ágazata, amelyben komoly fejlődési lehetőség van

A szabályozott környezetben történő termelés nemcsak a klímaváltozás miatt szélsőségessé váló időjárás miatt bír egyre nagyobb jelentőséggel, de jelentős szerepe van annak is, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű hazai zöldség és gyümölcs álljon a fogyasztók rendelkezésére. A zárt térben való termelésnek azonban jelentős a forrásigénye. Ahhoz, hogy a termelők folyamatosan fejleszteni tudjanak, szükség van kedvezményes kamatozású, kifejezetten a mezőgazdasági vállalkozásoknak szóló jegybanki vagy állami programra. A beruházásokhoz nyújthat segítséget a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Magyar Fejlesztési Bank Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogramja pedig kedvezményes kamatozású forgóeszközhitelt biztosít a zöldség-gyümölcs termelői szervezeteknek.

A Délalföldi Kertészek Szövetkezete 2002-ben alakult meg, és csaknem ötszáz tagjának – szentesi és környékbeli termelők, családi gazdaságok, társvállalkozók – tevékenységét fogja össze. A DélKerTÉSZ a legnagyobb termelő és értékesítő szövetkezet Magyarországon. A kínálat nagy részét a paprikafélék – étkezési fehér paprika, kápia paprika, hegyes erős paprika – alkotják, de emellett paradicsomot, kígyóuborkát, fejes káposztát és kínai kelt is termesztenek. 2021-ben a szentesi paprika – ide tartozik a fehér töltenivaló (TV), a hegyes erős, a kápia és paradicsomalakú paprika – bekerült a hungarikumok közé.

MTI

Kapcsolódó cikkeink