Pubokat vett a Heineken

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 02. 16. 11:09

Komoly pub-felvásárlásba kezdett a Heineken az Egyesült Királyságban: tavaly decemberben 1900 egységet vásárolt az 1997-ben alapított Punch Taverns vállalattól – írja az origo.hu. A Punch a szigetország egyik legnagyobb pubüzemeltetője volt a maga több mint 3000 egységével, tavaly év végén azonban elfogadta a részvényeire kapott felvásárlási ajánlatot. így a Heinekenhez került majdnem kétezer, egy Patron Capital nevű befektetési alaphoz pedig 1300 egység.

sor-sore

A Heineken még 2008-ban vásárolta fel a Scottish & Newcastle nevű vállalatot, amely több mint kétezer pubot működtetett. A bolt lényege persze nem a tradicionális kocsmák megszerzése volt, hiszen a S&N volt a legnagyobb cidergyártó az Egyesült Királyságban, és korábbi saját felvásárlásaival a legnagyobb sörgyártók közé került az országban.

A válság alatt azonban a cég részvényesei elfogadták a Heineken felvásárlási ajánlatát. A korábbi S&N pubokat átnevezték, ma már Star Pub néven futnak.

A Heineken azzal magyarázta a tavaly év végi akvizíciót a CNBC-nek, hogy hisznek a brit pub-bizniszben.

Az utóbbi évek adatai alapján azonban a pubok annyira nem bizonyulnak bomba üzletnek. A British Beer and Pub Association ugyanis 27 millió hordós éves fogyasztást mért az utóbbi néhány évben, miközben a válság előtt még 34 millió hordó feletti mennyiséget adott el a több mint 50 ezer pub. (origo, F. Szabó Emese)

Kapcsolódó cikkeink