Programkavalkáddal készül a kenyérfesztiválra a Göcseji Falumúzeum

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 08. 08. 11:02

Színes programkavalkáddal készül a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum augusztus 20-ára, amikor a hagyományok szerint nagyrendezvénnyel ünneplik a múzeumalapítás és a népi gazdálkodás jeles napját.

kenyer

A szabadtéri kiállítóhely 1968. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit – emlékeztetett Kostyál László a keddi programismertető sajtótájékoztatón. A Göcseji Múzeum igazgató-helyettese jelképesnek nevezte, hogy a falumúzeum napja az államalapítás és államalapító Szent István ünnepéhez, valamint az új kenyérhez kapcsolódik.
Hozzáfűzte: az új kenyér ünnepe fontos fordulót jelentett a paraszti gazdálkodásban, hiszen ezen a napon sütöttek először az új gabonatermésből kenyeret.
A Magyarok kenyere program az összetartozást, és egyben a paraszti életet szimbolizálja – emelte ki Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke.
Kitért arra is, hogy idén a gazdálkodók az időjárás viszontagságai miatt – a téli hektikus időjárás és a nyári szárazság – sokat aggódtak, hogy milyen lesz az idei búzatermés. A megyei elnök összegzése szerint – bár a mennyiség nem érte el a tavalyi rekordot – évek óta nem termett Zala megyében ilyen jó minőségű búza, mint idén. Augusztus 13-án kiváló minőségű búza érkezik Zalából Nemeshanyba, az összeöntés helyére: eddig 68 gazda juttatta el adományát, több mint 19 tonna búzát a gyűjtőhelyre – hangsúlyozta Süle Katalin.
Az összeöntött búzából visszahozott mennyiséget a tüskeszentpéteri malomban őrlik meg, és ebből a lisztből sütik meg a Magyarok kenyerét.
A kenyér hagyományos módon, három-négyórás kovásszal készül és kizárólag természetes alapanyagokat tartalmaz – erről már Buzsáky Ferenc, a Korona Pékség ügyvezetője beszélt. Elmondta, hogy a kovász érlelése után a pékmesterek formázzák, gömbölyítik a három kilogrammos kenyereket, a pihentetést, kelesztést követően pedig kemencében sütik ropogósra.
A Magyarok kenyerét augusztus 20-án, a falumúzeumban szegik meg. A kenyérsütés, kóstolás mellett hagyományőrző programokra, gyermekcsoportok bemutatójára is várják a látogatókat. A gyermekek számára tésztaformázási versenyt hirdetnek, a szépen formázott cipókat helyben ki is sütik.
A falumúzeumban lesz íjászat, kézműves játszóház, fajáték, kirakodó és kézműves vásár, valamint lehetőség nyílik lovaglásra és íjászatra is. A program Augusto Vazquez mexikói zenész műsorával zárul. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink