PM: 800 millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Komáromban

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 18. 11:22

Nyolcszáz millió forintos élelmiszeripari fejlesztés valósult meg Komáromban – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.

 

Kép: komaromvar.hu

A járványhelyzet is rámutatott, hogy erős hazai élelmiszeriparra van szükség, mert csak így biztosítható az ország folyamatos és biztonságos élelmiszerellátása – jelentette ki Varga Mihály a VITA-Sütő Kft. új üzemegységének virtuális átadásán a közlemény szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célja, hogy az élelmiszeripari vállalkozások fejlődését is segítse, ehhez költségvetési oldalról is biztosítottak a források.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy válságálló a magyar élelmiszeripar, az ágazat tavaly a járvány ellenére is növekedni tudott. A hazai élelmiszeripar teljesítményét a magyar termékek iránti kereslet is segítette: az élelmiszer-kereskedelem a járvány ellenére is 3 százalékkal nőtt a tavalyi évben, amely jó alapja az idei növekedésnek is – tette hozzá.

A miniszter ismertette: a Nagyvállalati Beruházási Támogatással az elmúlt 5 évben 179 vállalat 380 milliárd forint értékű fejlesztése valósult meg, amellyel több mint 3100 munkahely jött létre. A VITA-Sütő Kft. a program révén új csarnokot épített és modern gyártósort állított üzembe telephelyén. A vállalat 280 millió forint kormányzati támogatással, 800 millió forint értékben fejlesztette Komáromban található sütőüzemét. A beruházás hozzájárult 270 munkahely megőrzéséhez. A fejlesztésnek köszönhetően csökken a pékáruk piacán Magyarország importkitettsége – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink