Példamutató verseny aggasztó jelekkel

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 11. 08. 11:39

Lezajlottak a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) elődöntői. Az „Út a cél” mottó jegyében, a Budaörsi Metro Gasztro Akadémián rendezett verseny első szakaszából októberben 4-4 fős versenyzőcsapatok jutottak az elődöntőkbe az ország különböző pontjairól, közülük a Sirha Budapest 2022 keretei között zajló döntőben 12 csapat küzd majd meg az elsőségért. A felnőtteknek szánt, komplettált 3 fogásos ebédet nettó 650 Ft/ adag nyersanyagköltségből kell a csapatoknak kigazdálkodniuk. Az életszerűség hiányát érintő vádakat a szervezők ötletesen válaszolták meg: a döntős csapatoknak a következő hetekben a versenymenüt a zsűri előtt saját konyhájukon kell legalább 50 főre lefőzniük.

A középdöntő résztvevői láthatóan nagyon komolyan vették a felkészülést és a versenyt, annak ellenére, hogy legtöbbjük bevallottan kimerült volt a mostanában egyre nagyobb kihívásokat rákényszerítő napi munkája miatt. A szakma helyzetére jellemző, hogy 2 8 csapatból 8 az utolsó pillanatban mondta le szereplését, mert kiléptek érintett munkatársaik.//

A fenti cikk a Trade magazin 2021/11. számában is megjelent.

Kapcsolódó cikkeink