Pálinkások a zenészekért

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2021. 09. 29. 10:39

A 2020-as év senkinek sem volt egyszerű, de talán a zeneipar sínylette meg legjobban, hiszen kimaradt a teljes koncertszezon. Éppen ezért „mindenki ott segít, ahol tud” jeligével egy zenerajongó csapat, megálmodta az Egyszer volt pálinkacsaládot, mellyel a közönség immáron egy éve közvetlenül támogathatja a kiválasztott zenekarokat.

A Bódottá elsőként a Budapest Parkban, a zenekar október 13-i koncertjén lesz kóstolható

„Nehéz egy éven vagyunk túl. Ahogy megjelent az Egyszer volt pálinka, azzal a céllal, hogy támogassa a hazai zenekarokat, rögtön bezárták a vendéglátó és szórakozóhelyeket. Így a kemény munka csak idén májustól indulhatott, mostanra viszont több tucat koncerthelyszínen, egyetemi szórakozóhelyen, bárban, étteremben megtalálható a pálinkacsalád. Több fesztiválon is találkozhatott vele a közönség, akik örömmel fogadták a zenekarok dalaival ellátott pálinkákat. Sok szervezőnek is szimpatikus volt az üzenet, hiszen így közvetetten ők is segíthették a zenészeket. Az idei év rávilágított, hogy a jövőben is folytatnunk kell az együttműködést a zenekarokkal, mert nagyon jó érzés adni és ezáltal picit hozzátenni a hazai zeneiparhoz.” – Mondta Bárány Péter, az Egyszer volt alapítója, márkatulajdonosa.

Az Egyszer volt csapata továbbra is fontosnak tartja a magyar zenekarok támogatását, így új szereplővel, a Honeybeasttel bővül a négyes fogat; a pálinkacsalád új, meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének a fesztiválok bohémságát tökéletesen megíró Bódottá-nak a címét fogja névként viselni.
Az új ízt maga a zenekar választotta ki; a közönség elsőként a Budapest Parkban, a csapat október 13-i koncertjén ízlelheti meg a pálinkát. A tervek szerint a 40 fokos pálinkák után, hamarosan megérkeznek a kissé érettebb korosztálynak szánt 50 fokos italok is, melyek által újabb előadókkal bővül majd a csapat.

Kapcsolódó cikkeink