Pálinka – víruson innen és túl

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 03. 10. 10:14

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke az alábbi beszélgetésben összegezte olvasóinknak, milyen tényezők befolyásolták, illetve befolyásolják a pálinka hazai kereskedelmét 2020–21-ben.

 

trade logo 2x superbrands Hogyan befolyásolta a vírus a hazai pálinkapiacot és a főzdék munkáját?

MIhályi László-PálinkaNemzeti Tanács

Mihályi László
elnök
Pálinka Nemzeti Tanács

– A kereskedelmi pálinkagyártók árbevételük átlagosan 80%-át a horecában, illetve kitelepülés keretében a végső fogyasztóknak értékesítve realizálják – magas adókkal sújtott, ellenőrzött körülmények között legyártott és a NÉBIH által bevizsgált termékeket! A veszélyhelyzet kihirdetésével eltűnt a felvevőpiac nagy része, a vendéglátóipari helyek bezárása magával rántotta a pálinkásokat is mint beszállítókat.

Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szektorban a gyártók nagy része a kapacitásuk kevesebb mint felével működnek. Nem állítanak elő, mert nincs értékesítés, és a raktárkészleteket szeretnék csökkenteni. Nem vásároltak gyümölcsöt vagy a korábbi évekhez képest kevesebb mennyiséget. 2020-ban volt olyan főzde, amely nem végzett előállítást, és munkavállalóit a mezőgazdaság sem tudta átvenni, mert azon a földrajzi területen az időjárás jelentős károkat okozott. Akadt olyan főzde, amelynek a munkavállalói nagy részét el kellett bocsájtania vagy éppen minimálbérre kellett visszajelenteni őket, és ez alól a legfelsőbb vezetés sem volt kivétel, mert csak így tudták megtartani a dolgozókat.

trade logo 2x superbrands Mire számíthatnak a piac szereplői a közeljövőben?

– A gazdaság egyéb szereplőihez hasonlóan a pálinkások is próbálták túlélni az elmúlt időszakot, illetve ezt teszik most is, hiszen a korlátozások még legalább márciusig fennmaradnak. E prognózissal számolva összességében az ágazat egyhuzamban 5 hónapig van árbevétel nélkül. Ezt költségvetési támogatás nélkül nem lehet komoly veszteségek nélkül túlélni.

A kialakult helyzetben, ha csak a humán erőforrást tekintjük, 200 cég közel 2000 munkahelye van veszélyben.

Az is megjósolhatatlan, hogy ténylegesen mennyi idő kell a turizmusnak, hogy visszaálljon a vírushelyzet előtti állapotába. A vendéglátóipari egységek nyitva tartása lételeme a pálinkaszektor szereplőinek. A pálinkásoknak a visszarendeződéshez óriási segítség lenne, ha a borhoz hasonlóan az államtól támogatást kapnának promóciós eszközök, fórumok, lehetőségek biztosításával.

trade logo 2x superbrands Milyen hatása lesz Ön szerint a saját célra történő pálinkafőzés adójának változása a piacra?

– Jogszabály alapján kizárólag a kereskedelmi pálinkagyártók által előállított termék nevezhető pálinkának! A bérfőzetett és a magánfőzött ital párlat! A korábbi évek adatai alapján a kereskedelmi pálinkagyártók által előállított pálinka éves mennyisége 1 M hektoliterfok körül volt, a bérfőzött párlaté 4,5 M hektoliterfok. A magánfőzött párlatok mennyiségét a feketegazdaság hatalmas kiterjedése, és a magánfőzői tevékenység ellenőrizetlensége miatt csak becsülni lehet: meghaladhatja még a bérfőzött párlatok és a kereskedelmi főzdék által forgalomba hozott pálinkák együttes mennyiségét is. Ezért is terjedt el nagymértékben a feketén és adómentesen forgalmazott, de egészségügyi és minőségi szempontból is ellenőrizetlen magánfőzött párlatok illegális kereskedelme. Tekintve, hogy a magánfőzők többsége eddig sem regisztrálta készülékét és adót sem fizetett, így itt nagy változás nem várható. A bérfőzés adójának eltörlése viszont a bérfőzetés emelkedésével a legális bérfőzdéket pótlólagos jövedelemhez juttathatja. //

 

Új pálinka­­jogszabályok

Január 1-jétől adómentessé vált a pálinkafőzés mindazok számára, akik maximum 86 liter, 50 fokos párlatot állítanak elő akár házi, akár bérfőzdei körülmények között.

Az otthon főzőknek ezentúl nem szükséges a literenkénti 700 forintos adójegyet kiváltaniuk, amennyiben nem lépik túl a jogszabályban rögzített mennyiséget. Ugyanilyen mértékben csökkentek idén a bérfőzdék árai is, mert míg tavaly 1800 forint körüli összeget kellett fizetni egy liter 50 fokos párlatért, mostanra ez átlag 1100 forintra esett. //

2020 legjobb ágyas pálinkái

Négy magyar ágyas pálinka kapott minősítést 2020-ban a Nemzeti Pálinkakiválóság Programban, és került be a Pálinkakiválóságok Könyvébe. A legjobb ágyas pálinkák közül az Árpád és Vadász Pálinka főzde Árpád Champion 2018 Dupla Ágyas Körtepálinkája megkapta a Top Pálinkakiválóság címet, három másik főzde pálinkáját pedig a Pálinkakiválóságok közé választották. A programra összesen 20 pálinkafőzde 138 tétellel nevezett. A projekt célja a minőségi pálinka és törkölypálinka fogalmának, színes kínálatának, valamint gasztronómiai jelentőségének megismertetése a hazai és külföldi fogyasztókkal, illetve az oltalom alatt álló pálinkák bemutatása a nagyközönségnek. //

Kapcsolódó cikkeink