Összefogtak a régió pékjei
Június 9-én, szombaton ért véget Budapesten a Kelet. A résztvevő 5 ország, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia sütőipari szakmai szervezeteinek vezetői mellett a háromnapos, a Magyar Pékszövetség kezdeményezésére létrejött eseményen jelen volt a Pék Világszövetség (UIBC) spanyol főtitkára és nagykövete is.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke
A találkozón kiderült, hogy a résztvevő országok sütőiparának problémái azonosak, ahogy céljaik is. Minden résztvevő meghatározó problémaként említette a nagy élelmiszerforgalmazó láncok gyakran kedvezőtlen piaci magatartását, a beszerzési árak alacsonyan tartását, a beszállítókkal szembeni aránytalanul erős alkupozíciót és kulcsfontosságúnak ítélték a fenti gyakorlatok elleni közös fellépést. A résztvevők együtt és egyenként is hangsúlyozták, hogy elsődleges céljuk a biztonságos élelmiszer-előállítás, illetve az iparág és iparági szereplők stabilitásának, folyamatos fejlődésének elősegítése.
A megjelent vezetők megvizsgálták azt is, hogy miként tudnának közösen fellépni az unió megfelelő fórumain az ágazat helyzetének javításáért. Emellett a jelenlévő 5 ország képviselői megállapodtak abban, hogy a kelet-európai sütőipar helyzetéről és legégetőbb gondjairól memorandumot fogalmaznak meg, amely egyértelművé teszi, hogy nem elszigetelt jelenségről, hanem egy teljes, a régióban több százezer embert foglalkoztató ágazat gondjairól van szó – ismertette a találkozó eredményeit Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
Egy szakvásár mindenkinek: áttekintés a 2023-as interpack-ról
Azt sem tudja, merre forduljon a kiállítási csarnokokban? Az interpack-on…
Tovább olvasom >Szép új kenyér
Rossz időjárás, pandémia, háború, növekvő energiaárak – a körülmények nem…
Tovább olvasom >Tovább drágul a kenyér a Magyar Pékszövetség szerint
Magyarországon mérték az unió legmagasabb élelmiszer-inflációját augusztusban az egy évvel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Júniusban újra a „Magyar Paradicsom Napja” Mórahalmon
Lapzártánk után, június 2-án ismét megrendezésre kerül Mórahalmon a „Magyar…
Tovább olvasom >Először rendeznek sörfesztivált a Balatonon
Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a…
Tovább olvasom >Borbarangolók és napimádók – szezonnyitás a Homola Borteraszon
A Homola Borterasz gazdag gasztrokulturális programkínálatával az idei szezonban is…
Tovább olvasom >