Őshonos állattartó telepeket újít fel a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Közel 500 millió forint európai uniós támogatást költ a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság őshonos állattartó telepek felújítására, továbbá eszköz- és gépbeszerzésére – közölte a szervezet az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)
Kiss Mónika, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályvezetője elmondta: a projekt célja a Felső-kiskunsági puszták és tavak, illetve a Kolon-tó környéki füves élőhelyek kezelését végző őshonos állatállomány tartásához szükséges infrastruktúra kialakítása, fejlesztése. A területekhez kapcsolódó szántók, természetvédelmi célú, mezőgazdasági módszerekkel fenntartott élőhelyek kezelésére egyebek mellett traktorokat, kaszákat, bálázókat, gabonavetőgépet, marha- és lószállító utánfutókat vásároltak.
Felújították az Izsák-Páhi őshonos állattartó telepet, amely a magyar szürke szarvasmarha és a Furioso-North Star tenyésztésének ad otthont
Az osztályvezető hangsúlyozta: az igazgatóság kiemelt feladata az őshonos háziállatok génmegőrzése. Meghatározó szerepük van a magyar házi bivaly, a magyar szürke szarvasmarha és a Furioso North-Star – mezőhegyesi félvér – ló tenyésztésével folytatott génmegőrző tevékenységben. A génmegőrzés célja és a legeltetéssel történő természetvédelmi kezelés feladata együttesen teljesül az őshonos hazai háziállatfajták állományainak fenntartásával.
A magyar szürke szarvasmarha tenyésztésében és annak természetvédelmi célú hasznosításában az 1990-es évek közepe óta vesz részt a KNPI
Egy igen nagy múltú, nagy genetikai értékű állomány tovább tenyésztésének feladatát kapta meg az igazgatóság. A régi háziállat fajták közül a szürkemarha elsőként lett védett, mint első osztályú géntartalék, amely hazai tenyésztésű, a hazai tájhoz kötődik, más fajtáktól kellően elkülönült fajtatiszta állomány.
A Furioso-North Star fajtát 2004-ben Nemzeti Kincsé nyilvánították
Az alacsony egyedszáma miatt, ami 500 körüli tenyészkancát és 80 tenyészmént jelent, a védett őshonos állatfajták közé sorolják. A fajta tenyésztését a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2009-ben kezdte meg, ekkor léptek be két kancával a Furioso-North Star Lótenyésztő Országos Egyesületbe. Jelenlegi lóállományuk tartásának elsődleges célja a területkezelési feladatok ellátása és a Furioso-North Star fajta nemesítése, genetikai anyagának megőrzése, a klasszikus mezőhegyesi elvek alapján való tenyésztése. A támogatott projekt keretében várhatóan felújítják a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-nagyállási állattartó telepét is – tette hozzá Kiss Mónika.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Információk a tejelő szarvasmarha, húsmarha- és juhtartók számára
Frissült az egységes kérelem benyújtására rendelkezésre álló elektronikus felületen az…
Tovább olvasom >Magyarország csatlakozik az afrikai sertéspestis megállítása érdekében indított európai kampányhoz (#StopASF)
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (European Food Safety Authority – EFSA)…
Tovább olvasom >Hatósági tájékoztatás a szezonálisan történő állatmozgások kapcsán
Az állatok folyamatos és naprakész nyomonkövethetősége érdekében a szarvasmarhatartók adminisztrációs…
Tovább olvasom >További cikkeink
Idén is folytatják a szakmai munkát a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottságának budapesti ülésén
Ez év június 13-16. között tartja Budapesten a 42. szakmai…
Tovább olvasom >Júniusban három hétvégén is olcsóbban lehet majd tankolni az Auchan kutakon, most hétvégén a benzint adják kedvezményes áron
A 25. születésnapját ünneplő hazai Auchan hatalmas kedvezményekkel és meglepetésekkel…
Tovább olvasom >GFM: elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat
Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg évek óta nagysikerű Az év…
Tovább olvasom >