Olaszországban terjeszkedik a tőzsdén jegyzett magyar agrárcég
Az UBM Holding Nyrt. leányvállalatot alapított Milánóban, ahol takarmánygyártáshoz szükséges alapanyagokkal kereskednek majd – közölte a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégcsoport az MTI-nek eljuttatott sajtóközleményében szerdán.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/07/blur-gc251bfe31_640-300x225.jpg)
(Fotó: Pixabay)
A vállalat tervei szerint az ősztől induló üzleti évben 100 ezer tonna, míg a 2024/2025-ös üzleti évben már 180 ezer tonna takarmánygyártáshoz szükséges kukoricával, búzával, szójababbal, árpával, továbbá napraforgó-, repce- és szójadarával kereskednek majd Olaszországban.
A csoport eddig négy kereskedelmi irodát működtetett – Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Ausztriában -, így a most alapított leányvállalata az ötödik a sorban
A közlemény szerint a Magyarországról Olaszországba irányuló gabonaexport tavaly meghaladta a 2 millió tonnát: mintegy 840 ezer tonna búzát, körülbelül 1,1 millió tonna kukoricát, míg hozzávetőlegesen 310 ezer tonna árpát szállítottak az itteni cégek Olaszországba.
Az UBM várakozásai szerint a baromfi- és sertéshús-fogyasztás globálisan 10 százalék körüli mértékben növekszik majd a következő években, ami a takarmányszektorra is kihat
A cég jelenleg 575 ezer tonna takarmányt állít elő, emellett 1,7 millió tonnával kereskedik; összesen hat takarmánygyárat működtet Magyarországon, Szlovákiában és Romániában.
Az UBM Holding Nyrt. adózott eredménye a 2022 június végével zárult üzleti évben 2,8 milliárd forint volt, árbevétele 155,36 milliárd forintot tett ki. A társaságot a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában jegyzik, a cég papírjai kedden 1460 forinton zártak.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A Pernod Ricard whiskey leányvállalatot alapított az Egyesült Államokban
A North American Distillers fogja felügyelni a vállalat amerikai whiskeyportfólióját.…
Tovább olvasom >Durva számok érkeztek: kilőtt a magyar sertésexport
Jelentős mértékben, 58 százalékkal nőtt a magyar élősertés exportja az…
Tovább olvasom >Az élő sertés kivitele 58 százalékkal nőtt
A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 58 százalékkal nőtt (8,7…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >