Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti, közös érdek tehát a szolidaritás a belföldi gazdálkodókkal – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány sajtótájékoztatóján.
Hubai Imre hangsúlyozta, hogy az állattartóknak mindig meghatározó szerepük lesz a magyar agráriumban, ezért a legnehezebb időkben is számíthatnak a kormány támogatására.
A vidékfejlesztési forrásokhoz társuló költségvetési kiegészítésnek köszönhetően az EU-n belül a magyar állattartók pályázhatnak a legtöbb jogcímre, amire szükségük is van, hiszen az erős nemzetközi versenyben csak akkor maradhatnak piacképesek, ha folyamatosan korszerűsítenek.
Tavaly az év végén a magyar gazdák 2,8 millió sertés tartottak, ez 7,5 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban, a tavalyi 593 ezer tonnás sertéshústermelés pedig 8 százalékkal haladta meg a 2023-ast, és az előállítás hatékonysága is javult – tette hozzá.
Az államtitkár ígérete szerint az agrártárca fenntartja az állattartás kiemelt támogatását, hiszen az őket célzó pályázatok népszerűek, a túljegyzés miatt újabb keretösszegek elkülönítésére is szükség lehet.
Folytatódhatnak többek között a génmegőrzési támogatások, hogy az őshonos, veszélyeztetett és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági fajok, köztük a hagyományos magyar sertések fennmaradjanak, más kiírások pedig az időjárás és a piaci körülmények változása miatti, illetve a betegségek okozta veszteségeket ellensúlyozzák, vagy állatjóléti beruházásokat segítenek. Hubai Imre hangsúlyozta, hogy a magyar sertésállomány mentes a kórokozóktól, ezt az intenzív hatósági ellenőrzések is garantálják.
Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese közölte, hogy a grillszezon kezdetére időzített kampány május 25-ig tart. Hirdetéseivel országos elérésű rádióműsorokban, a nyomtatott sajtóban és a közösségi online felületeken lehet majd találkozni, az érdeklődők kóstolókon és nyereményjátékban is részt vehetnek – mondta.
A magyar sertéságazat erős és fejlődőképes, készen áll a kivitel növelésére, de a legmegbízhatóbb fogyasztói mindig a belföldi vásárlók lesznek. Bár a húsfogyasztást sok támadás éri, a dietetikusok ajánlása szerint sertéshúst vagy más vörös húst érdemes heti rendszerességgel enni, mert ez is része az egészséges, kiegyensúlyozott étrendnek – jelentette ki.
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a sertéságazat helyzetét árnyalja, hogy jó eredményeket inkább csak az állattartók értek el az elmúlt években, mert a felvásárlási árak kisebb-nagyobb nyereséget mindig biztosítottak.
A feldolgozók jelentős része ugyanakkor veszteséggel zárt tavaly, amit azzal magyarázott, hogy a hústermékek bolti ára a magas élelmiszerinfláció közepette is alig változott. Az előállítási költségek emelkedése tehát nem jelent meg a fogyasztói árakban, és a fogyasztás is évek óta csökken belföldön, jóllehet a magyar sertéshús jó minőségű és biztonságos.
A ragadós száj- és körömfájás nem érinti a belföldi sertésállományt, tehát a vásárlóknak nem kell tartaniuk a vírustól, ha magyar disznóhúst választanak. Az érdekképviselet vezetője szerint a kiviteli piacokon is érezhető az óvatosság, ezért most különösen fontos a „patrióta szolidaritás” a vevői oldalon.
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: a WWF által is díjazott állami erdőgazdálkodók célja az erdők megőrzése, gyarapítása és megújítása
„A magyar erdők biztonságban vannak, Magyarországon nincs erdőirtás!” – hangsúlyozta…
Tovább olvasom >A Lidl és az Agrárminisztérium bejelentette: indul a hazai dinnyeszezon
Megérkezett az első, magyar beszállítóktól származó görögdinnye szállítmány a Lidl…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Vezetőváltás a Fornettinél: Szabó Nándor az új ügyvezető igazgató
2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető…
Tovább olvasom >Változás a Zwack vezetésében: Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. új vezérigazgatója
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosi döntése értelmében 2025. július 1-től…
Tovább olvasom >