Nőtt a mezőgazdasági biztosítások díjbevétele tavaly
Magyarországon a gazdálkodók 16 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a biztosítóknak 2020-ban, 16,7 százalékkal többet az előző évinél, az állatbiztosítási ágazat díjbevétele 646 millió forintot ért el, 19,5 százalékkal nőtt a 2019-eshez képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet mezőgazdasági biztosításokról készült kiadványából.
A kárkifizetés a növénybiztosításoknál 6,6 milliárd forintot, az állatbiztosítási ágazatnál 159 millió forintot tett ki.
A vagyon- és felelősségbiztosítások díjelőírása 1,8 milliárd forint, a kárfizetése 605 millió forint volt tavaly.
A befizetett növénybiztosítási díjból 13,1 milliárd forint után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást.
A díjtámogatott agrár biztosítási rendszer 2020-ban már kilencedik éve működött, ennek keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát utólagos támogatásként visszakaphatják. Az összegzés szerint a konstrukció népszerűsége egyre nő, különösen közrejátszott ebben, hogy 7 milliárd forintra emelkedett a támogatási keretösszeg, ezt 2021-től 11 milliárdra emelték fel. Az agrárbiztosítások piacának alakulásában jelentős szerepet játszik az igényelhető állami támogatás, mivel a termelők inkább a díjtámogatott konstrukciót választják.
A nem díjtámogatott növénybiztosítások esetén jég-, tűz- és viharkárra kötöttek a legtöbben biztosítást.
Az állatbiztosítások esetén 2020-ban továbbra is az elemi károkra kötöttek leginkább biztosítást a gazdálkodók, így 337 millió forint folyt be, amelyből 26 millió forint került vissza a termelőkhöz kárfizetésként. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >